A női kézilabda NB II. 5. fordulójában vasárnap a Malév SC-t fogadta Abonyban a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. Az ifisták szintén a Malév, a serdülők pedig az FTC ellen léptek pályára ugyanott. A felnőtt csapat Tóth Norbert nélkül érkezett a Varga István Sportcsarnokba, edzőjük ugyanis a CKK SE karanténja miatt nem lehetett jelen. A vendégek kezdték jobban a meccset, de a 13. percben elért 5-6-os állást követően már nem adtak nekik több esélyt a Cápák, akik a második félidei parádés játék után kiütéses győzelmet arattak. Az ifi csapat a vártnál nehezebben szerezte meg az újabb két bajnoki pontját. A serdülők sajnos csak 30 perc játék után hitték el magukról, hogy az FTC ellen is képesek győzni. Megnyerték a második játékrészt, de a hat gólos hátrányt már nem tudták ledolgozni.

Eredmények

Felnőtt mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Malév SC 36 – 21 ( 15 – 10 )

Abony, 100 néző, vezette Miklós, Tóthpál

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta(kapusok), Vuletics Szuncsica 9(1), Tóth Adrien 8(2), Peszeki Laura 5, Dobos Renáta 4, Földi Mónika 4, Farkas Szimonetta 3, Török Melinda 3, Ade Sowunmi, Pocsai-Halasi Réka

Hétméteres: 4/3, ill. 4/3

Kiállítás: 8, ill. 4 perc

Pudics Zsolt SE vezető: – Jó volt látni, ahogy mindenki végig küzdötte a mérkőzést és még akkor sem álltunk le, amikor már magabiztosan vezettünk. Nem volt olyan játékosunk, aki ne tudott volna hozzátenni a 15 gólos győzelemhez és ennek erőt kell adnia az ősz további mérkőzéseihez.

Ifjúsági mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Malév SC 32 – 29 ( 14 – 13 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 11(2), Kiss Vivien 6, Pintér Zsófia 5, Kádár Kata 3, Baricza Viktória 2, Simon Anna 2(1), Benkő Barbara 2, Farkas Fruzsina 1, Kovács Alíz, edző Ade Sowunmi

Hétméteres: 4/3, ill. 10/7

Kiállítás: 4, ill. 4 perc

Ade Sowunmi: – Egy igazán hullámzó játékot produkált a csapat, de az a csapat egység amit az idén hiányoltam most ott volt a pályán és a padon is. A hullámzó játék ellenére egységesen és az utolsó percig küzdve sikerült itthon tartani a két pontot. Ez az én csapatom!!! Gartulálok mindenkinek!

Serdülő mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Ferencvárosi TC26 – 31 ( 10 – 16 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Imbre Anna 7(1), Pintér Zsófia 6(5), Pesti Gréta 4(1), Kiss Vivien 4, Kádár Kata 3, Kaposvári Vanda 2, Kapusi Annamária, Dengi Csenge, Kövecses Judit, Petró Zsanna, edző Ade Sowunmi

Hétméteres: 8/7, ill. 4/2

Kiállítás 6, ill. 4 perc

Ade Sowunmi: – Nagy izgalommal várták a lányok a FTC elleni mérkőzést. Ez még a bemelegítés alatt is nagyon látszott…Tudtuk, hogy az ellenfél minden hibánkat könyörtelenül kifogja használni, amíg sikerült koncentrálni és nem fáradtunk el addig szoros volt az eredmény de sajnos elfáradtunk ekkor jöttek a technikai hibák és ezt kihasználva nagyobb fölényt szerzett a Fradi. A második félidben nagyot küzdöttek a lányok és sikerült is megnyerni. A vereség ellenére nagyon büszke vagyok rájuk csak így tovább!

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .