Kiváló hetet zártak a Ceglédi Kék Cápák korosztályai. Az elmúlt héten a felnőttek mellett az ifi, a serdülő, az U14 és az U12 bajnokságban is nyerni tudtak a Cápák, összességében hét mérkőzésből ötször hagyták el győztesen a pályát.

Felnőtt mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKK U22  29 – 23 ( 14 – 11 )

Cegléd, 200 néző, vezette Bús, Szuromi

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brgitta(kapusok), Dobos Renáta 7, Mertlik Mónika 7(3), Török Melinda 6, Tóth Adrien 3, Vuletic Suncica 3, Spolmin Roberta 2, Ade Sowunmi 1, Tóth Ágnes, Torgyik Rita, Peszeki Laura, Kökény Hanna

Hétméteres: 3/3, ill. 5/5

Kiállítás: 6, ill. 6 perc

Tóth Norbert edző: – Ismét egy fiatal csapattal találkoztunk, akik végig küzdve próbáltak helytállni. Ez a második félidő első 10 percében sikerült, ezt a kis időt leszámítva viszont magabiztosan a kezünkben tartottuk az irányítást! Védekezésünk és kapusaink védéseinek köszönhetően sikerült lerohanás gólokat lőnünk, ami azért volt lényeges, mert a felállt fal elleni támadásunk nem igazán működött! De egységesek voltak a lányok és küzdöttek, így egy magabiztos győzelemmel zárhattunk!

Ifi mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKK 42 – 29 ( 21 – 16 )

Cegléd: Kovács Alíz(kapus), Peszeki Laura 10(2), Kökény Hanna 8(1), Farkas Fruzsina 6(2), Mód Klaudia 4, Imregi Boglárka 4(1), Simon Anna 4(1), Pintér Zsófia 4, Benkő Barbara 2, Pető Luca

Hétméteres: 8/7, ill. 2/2

Kiállítás: 2, ill. 10 perc

Ade Sowunmi edző: – Több poszton is kipróbáltam néhány játékost és nagyon ügyesen játszottak a lányok. Nagyon tetszett az akarás és hogy mindegy hol, csak játszhassanak. Akadt, akinek ez volt az első ifi meccse és nem látszot rajta a görcs, sőt élvezték minden percét. Gratulálok mindenkinek, csak így tovább!

Serdülő mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKK 25 – 15 ( 11 – 7 )

Cegléd, 100 néző, vezette Ináncsi, Vorsléger

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Pintér Zsófia 6(2), Imregi Boglárka 6, Peszeki Laura 5(1), Kökény Hanna 2(1), Vágány Noémi 2, Farkas Fruzsina 2, Kádár Kata 2, Tóth Fruzsina, Baricza Viktória

Kiállítás: 0, ill. 6 perc

Hétméteres: 8/5, ill. 4/4

Ade Sowunmi edző: – Nagy izgalommal várták a lányok a két idegenbeli mérkőzés után, hogy itthon lépjenek pályára. A késői kezdetű meccsek nekünk nem fekszenek, ráadásul számunkra teljesen „idegen” csapatot fogadtunk, mindez meglátszott a játékunkon. Nagyon hullámzó, de néhol szép játékkal, jó egyéni teljesítménnyel sikerült itthon tartani a két pontot. Gratulálok a lányoknak és jó volt látni, hogy aki nem volt keretben az a lelátón ülve buzdította a csapattársait.

U14 mérkőzések:

Ceglédi Kék Cápák – Aranyszarvas SE 20 – 32 ( 9 – 15 )

Cegléd: Marton Georgina(kapus), Tóth Fruzsina 9(4), Orlov Katinka 5(2), Józsa Luca 2, Kapusi Annamária 2, Horváth Evelin 2, Dengi Csenge, Pokorny Szintia, Bodor Mónika, Fehér Dorina, Héda Lorina

Hétméteres: 8/6, ill. 3/2

Kiállítás: 0, ill. 2 perc

Ceglédi Kék Cápák – Albertirsa SE 15 – 6 ( 8 – 2 )

Cegléd: Marton Georgina(kapus), Tóth Fruzsina 6(2), Orlov Katinka 4(1), Fehér Dorina 2, Kapusi Annamária 2, Horváth Evelin 1, Csombai Mirella, Józsa Luca, Pokorny Szintia, Gigor Sztella, Dengi Csenge

Hétméteres: 9/3, ill. 4/0

Kiállítás: 4, ill. 2 perc

Spolmin Roberta edző: – Az első ellenfelünk a Tápiószentmárton egy futós, gyors játékot játszó gárda volt. A védekezés egész jó volt, a visszarendeződésünk viszont lassabb volt a kelleténél, így a mérkőzésnek volt egy olyan szakasza, amikor sok gyors gólt kaptunk. A támadásunkat illetően, voltak jó egyéni teljesítmények, de még sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy mindenki megtalálja a helyét a pályán, és hogy valódi csapatjátékról beszélhessünk. A második meccset az Albertirsa ellen játszottuk. Ez egy meglehetősen küzdős meccs volt, rengeteget kellett melózniuk a lányoknak, hogy ilyen arányú győzelem legyen a vége. Mindkét meccsen küzdöttek a lányok, sokat melóztak végig, főleg védekezésben. Támadásban még sokat kell előrelépnünk, de gratulálok a lányoknak a küzdéshez és a két ponthoz!

U12 mérkőzések:

Ceglédi Kék Cápák – Euronovex USE I. 16 – 28 ( 6 – 12 )

Cegléd: Kuszkó Cintia (kapus), Kaposvári Vanda 10(2), Ferenczi Lili 5/(1), Csombai Izabella 1(1), Pintér Léna, Farkas Boglárka, Öhler Laura, Fleischmann Csenge, Cseh Panna, Dugasz Lilla, Kiss Eszter

Hétméteres: 5/4, ill. 3/3

Kiállítás: 2, ill .6 perc

Ceglédi Kék Cápák – Inárcs-Örkény I. 34 – 9 ( 3 – 18)

Cegléd: Kuszkó Cintia (kapus), Kaposvári Vanda 12, Ferenczi Lili 8, Csombai Izabella 6, Öhler Laura 4, Fleischmann Csenge 4(1), Pintér Léna, Farkas Boglárka, Dugasz Lilla, Kiss Eszter

Hétméteres: 2/1, ill. 0

Kiállítás: –

Pudics Zsolt edző: Az első meccsen mélyen tudásunk alatt játszottunk az egyébként jó erőkből álló Szele ellen. Örülök, hogy az ezutáni beszélgetésünk eredményes volt, a lányok rendet raktak a fejeikben és az Inárccsal szemben már nem nyuszikként álltak fel. Gratulálok a csapatnak! Rengeteg még a pótolni való, de a második meccsen már sok minden látszódott az eddig tanultakból.

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .