Február utolsó hétvégéjén a serdülő válogatott Athénban az Akropolisz Kupa nemzetközi versenyen vett részt. A magyar válogatott mind a három szakágban teljes válogatottal képviseltette magát a 7 ország birkózóit felvonultató viadalon. Ezen a versenyen a Ceglédi VSE két versenyzője is lehetőséget kapott ezúttal a szabadfogású válogatottban. A ceglédiek remekül helyt álltak a színvonalas versenyen mivel mind a ketten megnyerték a súlykategóriájuk küzdelmeit. Józsa Attila a 38 kg-ban három győzelmet követően, Komáromi Viktor a 68 kg-ban négy győzelmet követően állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Eredmények:
38 kg 1. Józsa Attila
68 kg 1. Komáromi Viktor

Március első hétvégéjének szombatján a kadet korosztály szabadfogásban kezdte meg a harcot a válogatottságért Kistarcsán. A 168 birkózót felvonultató mezőnyben a Ceglédi VSE a fiúknál négy fővel a lányoknál két fővel képviseltette magát. A ceglédiek a fiúknál két bronzérmet és egy negyedik helyet szereztek. A lányoknál pedig egy első és egy második hely jutott Ceglédnek. A végső győzelmet a lányoknál a 73 kg-ban szőnyegre lépő Mizsei Evelin tudta megszerezni, aki a döntőben a második menet közepére felőrölte az ellenfelét és egy ledöntést követően két vállra fektette orosházi vetélytársát. Ezzel Evelin nagy lépést tett a 73 kg válogatottságáért.
Mivel a megszerezhető női érmek sok klub között került szétosztásra, így a Cegléd meglepetésre a két éremmel is a csapatverseny második helyén tudott végezni a Csepel mögött, megelőzve a harmadik helyezett Dél-Zselic csapatát.

Eredmények:
Fiúk
45 kg 3. Rafael Dániel
4. Török Olivér
55 kg 3. Katona Zoltán

Lányok
57 kg 2. Rafael Tímea
73 kg 1. Mizsei Evelin

Női csapatverseny:

  1. Csepel
  2. Cegléd
  3. Dél-Zselic

-Pap Ferenc-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .