9.8 C
Cegléd
2024. április 18, csütörtök

asztalitenisz

DC Csapatverseny a testvérvárosi vendégeknek

  20 csapat részvételével került megrendezésre az asztalitenisz verseny melynek apropóját a mühldorfi testvérvárosunkból érkező vendégek adták. Budapestről, Szolnokról, Nagykőrösről érkeztek versenyzők és persze mint házigazda, Cegléd 3 csapattal is képviseltette magát. A csoportküzdelmek után kialakultak a sorrendek és végül a keresztbejátszásokat követően...

Remek asztalitenisz utánpótlás eredmények

Országos Újonc Csapat és Egyéni Asztalitenisz Bajnokság  Budapest    Hétvégén rendezték a legfiatalabb korosztály csapat és egyéni küzdelmeit. A fiúk  a BVSC Szőnyi úti termében, a lányok az Ormai László Csarnokban játszottak. 19 csapat indult  a fiúk küzdelmeiben köztük a ceglédi fiatalok akik...

Asztalitenisz eredmények

Szuperinfo-CVSE - Egri ÁFÉSZ I. 16 - 2       Győztek:Harasztovics László 4,Kovács Sebestyén 4,Bartus Csaba 3,Bogádi Imre 3 illetve a Bogádi - Harasztovics és a Bartus-Kovács párosok.    A vasárnap lejátszott mérkőzés a vártnál simábban alakult.Az elején sikerült jelentős előnyre szert tenni...

Mindkét bajnokságban nyertek asztaliteniszezőink

Férfi NB I. Szeged AC - Szuperinfo CVSE I.  8:10 Gyöztek: Kovács Sebestyén 4, Bogádi Imre 3, Bartus Csaba 2, Harasztovics Laszló 1 Az elvesztett párosok után kapaszkodni kellett hogy tartsuk a lépést a hazaiakkal, akik ellenünk a legjobb felállással játszottak. A...

Országos Ifjúsági Asztalitenisz Top 20 Bajnokság

Kovács Sebestyén képviselte a Szuperinfó-CVSE Asztalitenisz Szakosztályt a legjobb ifik találkozóján a Marcibányi Téren, ahol az ország legjobb 25 versenyzője mérte össze tudását. A selejtezőt követően ahol 5 játékos volt egy csoportba sorsolva kiemelés szerint, Sebi másodikként bekerült az első tízbe...

Asztalitenisz eredmények

Férfi NB I. Szuperinfo-CVSE I.  -   APAGY ASE I. 10:8 Győztek:Bogádi Imre 3,Bartus Csaba 2,Harasztovics László 2.Kovács Sebestyén 1 és a Bogádi-Harasztovics illetve a Bartus-Kovács párosok. Nagyon fontos mérkőzéshez érkezett az NB I.-es csapat szombaton. A tét az volt hogy tudják-e tartani...

Asztalitenisz serdülő bajnokság

MOATSZ Serdülő Csapat és Egyéni Bajnokság    Szombaton rendezték az országos serdülő csapatbajnokságot 13 csapat részvételével.A ceglédi csapat 3-as csoportba került ahol először is a Budaörs "A"  együttesével került szembe ahol is 4:2 győzedelmeskedtünk Velkey és Schmidt 2-2 győzelmével.Ezután a Pénzügyőr csapata következett...

Asztalitenisz utánpótlás eredmények

Pest Megyei  Asztalitenisz Bajnokság Nagykőrös. A Szuperinfó-CVSE versenyzői az utánpótlás versenyszámokban indultak. Az újonc és serdülő kategóriákban sikerült a legjobb helyezéseket elérni és pontokat gyűjteni a korosztályos ranglistákhoz. Velkey József 3 aranyérme és Ócsai Máté 2. helye mindenképp kiemelendő és...

Asztalitenisz serdülő top 20 verseny

Az elmúlt hétvégén rendezték a TOP 20-as országos utánpótlás serdülő asztalitenisz versenyt melyen 3 játékossal képviseltette magát a CVSE. A torna előtt Adrienn 23. Máté 20.József 24. volt. Az első nap az 5 fős csoportokból mindenki tovább jutott  sőt,...

Schmidt Máté bronzérmes

  Az asztalitenisz területi serdülő ranglista versenyen Egyekben, Schmidt Máté a Szuperinfó-CVSE versenyzője a 3. helyet szerezte meg.  Máté már a párosok versenyszámában is jól játszott, nem rajta múlt az éremszerzés. Egyéniben magabiztosan nyerte 3-as csoportját, majd az egyenes kiesés következett, ahol...

Asztalitenisz eredmények

Felnőtt Országos Bajnokság Budaörs    Közel 120 induló vett részt az országos bajnokságon ahol két ceglédi fiatal is részt vett. Bogádi Imre és Kovács Sebestyén. Közülük Bogádi Imre bravúrosan szerepelt, négyes csoportját megnyerve feljutott a 32-es főtáblára, ahol a későbbi finalista 2. kiemelt Fazekas Pétertől...

Nem várt asztalitenisz döntetlen

A Férfi asztalitenisz NB I fordulójában a Mezőtúr nem várt döntetlent ért el a CVSE Szuperinfó ellen.    Szuperinfó-CVSE I. -  Mezőtúr ASE 9 - 9   Győztek: Harasztovics L.:2, Kovács S.:2, Bogádi I.:2, Bartus Cs:1 illetve a Kovács S.-Bogádi I. valamint a Bartus...

Asztalitenisz eredmények

Asztalitenisz Pest Megye A Szuperinfo-CVSE II. - Újhartyán SE 6:12   Győztek:Péter A:3,Fodor Á 2,Lőrinczi K 1 illetve a Schmidt M-Péter A. páros   Az Újhartyán az NB III-ba szeretne feljutni így komoly presztizsharc volt a két együttes találkozója. Az elején szoros volt a mérkőzés egészen 6:6-ig azután...

Asztalitenisz eredmények

Közel húsz ország részvételével rendezték meg a Molnár János Fiú Utánpótlás Asztalitenisz Emlékversenyt Budapesten, ahol a ceglédi fiatalok is képviseltették magukat.Csütörtök délutántól egészen vasárnap estig folytak a küzdelmek minden korosztályban. Az újonc összevont,serdülő valamint az ifjúsági kategóriákban egyenként nagyjából 100 induló volt...

Mindkét bajnokságban kikaptak az asztaliteniszezőink

Férfi NB I.   ATSK Szeged- Szuperinfó-CVSE I. 10 - 8   győztek: Bartus Cs:2,Bogádi I.2 Harasztovics L.2,Molnár G 1 illetve a Molnár G-Bartus Cs. páros   Az ősszel is szoros mérkőzést játszott a két csapat és ez most sem volt másképp.A mérkőzés előtt egy...

Asztalitenisz utánpótlás verseny

Péntektől vasárnapig tartott az év első igazi megmérettetése a BVSC  Zugló Szőnyi úti asztalitenisz csarnokában. A Szuperinfó-CVSE asztaliteniszezői minden korcsoportban képviseltették magukat  a Budapest Bajnokság Utánpótlás Országos Ranglista Versenyen és szép eredményeket értek el. Eredmények : Újonc korcsoport U11 :Legjobb 8 közé...

„Körkapcsolás” a tavaszi felkészülésről 3. rész

Riport sorozatunk harmadik részében a vízilabda  a férfi kosárlabda és az asztalitenisz csapat januárjáról számolunk be.  Vannak, akik már bajnoki pontokért küzdenek és vannak olyan sportágak, ahol a felkészülés közepén járnak. Sorozatunkban hét ceglédi csapat januári munkájába tekintünk be. Vízilabda. Bóbis...

Három arany az asztalitenisz emlékversenyről !

Szombaton és vasárnap  került megrendezésre a 4. Dr. Pataky István asztalitenisz emlékverseny újonc és serdülő versenyszáma lányok és fiúk részére. Minden előzetes várakozást felül múlt a versenyen részt venni akarok száma. Az újonc korcsoportban leányoknál 40 fő vett részt...

Harczi Zsolt ceglédi színekben

Gergye Zoltán a CVSE asztalitenisz szakosztály vezetője szerdán a Cegléd Rádióban Süveges Andrásnak  adott interjújában szenzációs hírt jelentett be: - Realizálódott a dolog, leigazoltuk Harczi Zsoltot az asztalitenisz válogatott szövetségi kapitányát. Remélem, minél többször lesz a segítségünkre. A mérkőzéseit még...

Gergye Zoltán-Legkedvesebb sport élményem

Legkedvesebb sport élményem sorozatunkban Gergye Zoltán asztaliteniszezőt szólaltatjuk meg. Gergye Zoltán a Szuperinfo CVSE asztalitenisz szakosztály vezetője és edzője. 7 éves korában szeretett bele ebbe a sportágba. A legtöbbet ceglédi színekben játszott, de volt pécsi és lajosmizsei versenyző  is. -...

Az NB I élén telelnek a fiúk

Szenzációs győzelem !!!   Amiben csak reménykedtünk az valóra vált. Az utolsó fordulóban sima győzelmet aratott a Szuperinfó-CVSE NB I-es férfi csapata a Jászkun Volán ellenében igy elsőként várja a tavaszi folytatást!    Eredmény:   Jászkun Volán SC I.-Szuperinfó CVSE I.    5:13   Győztek:Bogádi Imre 4,Bartus Csaba 3,Harasztovics László 3,Kovács Sebestyén 3. -Gergye...

Asztalitenisz Karácsony Kupa

Idén december közepén sikerült megrendezni a Szuperinfó CVSE Asztalitenisz Szakosztálynak a MOATSZ és a Pest megyei szövetséggel karöltve a Karácsony kupát. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk ennek ellenére közel 50 újonc illetve serdülő korú induló érkezett  Ceglédre hogy...

Asztalitenisz NB I őszi 1. Cegléd !

Az  NB I asztalitenisz bajnokság utolsó előtti fordulójának nem kisebb volt a tétje az első csapat számára minthogy ki vezeti a bajnokságot ősszel. A mérkőzés előtt még a a Gödöllő állt jobban a bajnokságban de a végén ez megfordult. A...

A bírók közreműködésével kaptunk ki

Apagy SE - Szuperinfó CVSE 11:7 Győztek:Harasztovics 2,Bartus 2,Bogádi 1,Kovács 1 illetve a Molnár-Bartus páros. A mérkőzés alaphangját az egyik páros mérkőzés adta ahol is a Bartus-Molnár páros az egyik játszmában 9 meccslabdát hárítva 25-23!-ra győztek.Ezután az egyesek következtek ahol 6:4 után...