10.4 C
Cegléd
2024. április 20, szombat

egyéb hírek

Vasárnap öt jelölt kiesik a listáról

Tegnap a rögbi csapat szimpatizánsai néhány óra alatt megduplázták az addig leadott szavazataikat, így elléptek a kiesők közül. Két nap van még az első szakasz szavazásából, még mindig nem késő tehát, hogy segítsenek elkerülni kedvencük kiesését. Az öt jelenlegi...

Tollas versenyen járt a Losontzi

2016.12.03-án Regionális tollaslabda verseny került megrendezésre a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Helyettük, Értük, Velük Alapítvány társrendezésében. A rendezvénynek a Nagykőrösi Petőfi Sándor Általános Iskola adott helyet, melyen 43 versenyző mérettette meg magát, Cegléd, Derekegyház, Dunakeszi, Magyarbánhegyes, Nagykőrös,...

Irány Izland !

Újabb elképesztő bejelentést tett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság no sport albizottsága. Norbert Hervistrengferniumberg izlandi albizottsági elnök javaslatára 2020-ra összevonnák a kézilabda és a kosárlabda mérkőzéseket és már az olimpiai selejtezőkön az új szabályokat alkalmaznák. Hervistrengferniumberg szerint koedukálttá is kellene tenni...

Több, mint 800 gyerek a Sportszigeten

A Vörösmarty téren megrendezett városi gyereknap kísérő rendezvénye volt a Sportsziget, melyen tizenkét ceglédi sportág mutatkozott be az érdeklődőknek. A gyerekek nagy örömmel keresték fel a különböző helyszíneket, ahol kis próbatétel után pecsétet kaptak és aki legalább tíz bélyegzést...

A 20 jelölt akire szavazhatnak, ki kapja a Közönség Díjat

Márciusban kerül megrendezésre a Ceglédi Sport Gála. Ezen a Gálán kapják meg a 2012 év  Cegléd legjobb sportolói a városi elismeréseket. Az idén a legnépszerűbb ceglédi sportoló egy különdíjat vehet majd át. A díjat, egy 50.000 ft értékű takarékszelvényt...

Újabb sikert ért el Füle Simon

Január 4. és 12. között az újév legnevesebb versenyén, Papp Béla emlékére megrendezett nemzetközi versenyen vett részt. Hat nemzet hetvenkilenc versenyzője ült táblához, közöttük nyolc Nemzetközi- és hat Fide mester. Simon a kilenc mérkőzésen 5 győzelmet, 2 döntetlent tudhat magáénak,...

Egyelőre marad a Restart CVSE név

Előző hírünkben olvashatták, hogy a Restart Kft ősz óta már nem tudja támogatni Cegléd sportját. Felkerestük Horváth Józsefet a Restart CVSE Elnökét. Hogyan tovább Restart nélkül ? - A tavalyi év utolsó negyedévében vált világossá számunkra, hogy Haskó Attila és cégcsoportja...

Te szavaztál már?

Március 26. csütörtök 10:00 óráig szavazhatnak a cegledisport.hu olvasói, hogy ki legyen 2014 legnépszerűbb ceglédi sportolója, aki a március 28.-án megrendezésre kerülő Ceglédi Sportgálán veheti majd át az ezért járó elismerést.  Az idén huszonkét jelölt közül választhatja ki mindenki...

A cegledisport.hu kiáll a CVSE és vezetői mellett

A cegledisport.hu kiáll a CVSE és vezetőségi tagjai mellett a Ceglédi Panorámában megjelent negatív állításokkal szemben! Néhány napja a Panoráma online oldalán cikk jelent meg, melyben Horváth József vezetői alkalmasságát firtatják, később az egész elnökség szavahihetőségét is megkérdőjelezve. Kár, hogy...

Máris nagy a csata a szurkolók között

Az elmúlt évekhez hasonlóan, most is aktívak a cegledisport.hu olvasói. Az első nap 425-en döntöttek úgy, hogy voksukkal segítik kedvenc sportolójukat a 2016 Év Sportolója Cegléd díj elnyerésében. A következő fél napban szinte megduplázódtak a lájkok, először Vincze Hanna,...

Sportos napok a Kalandparkban és a fürdőben

Dagonyafutás a Kalandparkban 2016. július 16. (szombat), 15:00 Cegléden először rendeznek a Kalandparkban dagonyafutást, ahol a klasszikus katonai akadályokon, extrém körülmények között futnak, kúsznak, másznak, iszappal küzdenek a versenyzők. Regisztráció: 11:00 órától Nevezési díj: Felnőtt: 1500 Ft, Gyerek: 1000 Ft A nevezési díj magában foglalja...

Mindszenty focikupa

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) ceglédi szervezete a múlt évi sikeres rendezvényükön felbuzdulva, idén is megszervezi a Mindszenty József Labdarúgó Kupát.  A teremlabdarúgást kedvelő csapatokat 2013. szeptember 29-én reggel kilenc órától várják a Cegléd Városi Sportcsarnokba, nemre, korra és felekezetre függetlenül....

Tóth Nikolett Eb ezüstérmes

Tóth Nikolett ezüstérmes a Canicross (kutyás futó) Európa Bajnokságon Csehországban Nove Mesto na Moravé-ban rendezték meg az ECF Canicross Európa Bajnokságot. A versenyen Tóth Nikolett a CVSE atlétika szakosztályának aranyjelvényes atlétája is szerepelt, aki a Magyar Canicross Sportegyesület tagjaként, Magyar...

A sportcsarnok igazgató nyilatkozata a betörésről

Nem kisebbítve azt a szégyent, ami intézményünkben– rövid időn belül másodszor- történt, a sportrendezvények szervezése kapcsán az alábbiakkal fontos tisztában lennie mindenkinek. A sportról szóló 2004. évi I. törvény,X. fejezetében rögzíti a sportrendezvények szervezésével kapcsolatos feladatokat és kötelezettségeket. Ez alapján...

Ceglédi mediball sikerek

Az elmúlt héten Nyíregyháza adott otthont a VII. MediBall Országos Bajnokság versenyeinek a Bujtosi Szabadidő Csarnokban. A bajnokságra 17 csapat nevezett, 157 fővel. Ebben az évben első alkalommal már külföldi csapat is volt az indulók között, amely Oroszországból érkezett. A versenyen...

Sportos kampány program volt a Vörösmarty téren

Szombaton kerékpáros napot rendezett a Ceglédért Független Egyesület a Vörösmarty téren, ahová sportolni várták a gyerekeket, felnőtteket, majd minden résztvevőt megvendégeltek ebédre. Szebeni Erzsébetet  a CFE alelnökét és a rendezvény szervezőjét kérdeztük, hogy egy politikában résztvevő civil szervezet miért...

Újabb CVSE segítség

Ismét összefogott a Ceglédi Vasutas Sportegyesület (CVSE) nagy családja. Sportolók, sportvezetők, támogatók, szimpatizánsok gyűjtöttek pénzt a ceglédi Toldy Ferenc kórház javára. Az egészségügyi intézmény fertőtlenítő lámpákat szerzett be a közelmúltban, ezt segítették a támogatásban részt vevő magánszemélyek....

Büszkék vagyunk Rátok!

Szerdán este a Szabadság téren Cegléd Város Önkormányzata szervezésében ünnepség keretében köszöntötte olimpikonjainkat a városvezetés és Cegléd lakossága.  A kiváló ceglédi sportolók jól megérdemelt elismeréseiket vehették át, de a városi díjak mellett az Ecseri Kft két vezetője is komoly...

Népes ceglédi delegáció járt Budapesten

Utánpótlás konferencia ceglédi sportszakemberek részvételével Budapesten  a SYMA csarnokban nagyszabású utánpótlás konferenciát szervezett a MediaBook Kft (a www.utanpotlas.hu oldal üzemeltetője) „Egy nap az utánpótlásért” címmel, a Decathlon és a MOB támogatásával. A ceglédi önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával a várost  7 edző,...

Véradás lesz a Sagaku Sportklubban

Sportolói véradónap Június 25-én kedden 09:00 és 12:00 között a Magyar Vöröskereszt véradást szervez a Sagaku Sportklub Árpád u. 30. szám alatti edzőtermébe (bejárat a piac háta mögött). A véradásra mindenkit várnak, aki sportol, sportolt, vagy ismer sportolót !
- Advertisement -

Minden cikk