13.9 C
Cegléd
2024. április 20, szombat

Egyéb

A többi kategóriába nem illő hír.

Amerikában a birkózóink

Kötöttfogású válogatottunk május 8-án, szerdán 9.30-kor repül el az Egyesült Államokba. Versenyzőink szombaton rajthoz állnak a Jacob Curby-kupán, majd tíz napos edzőtáborozáson vesz részt Colorado Springsben. A csapattal tart Módos Péter és Kozák István is. Struhács György szakágvezető és Hadi...

4 érem a nemzetközi utánpótlás judo tornáról

Huszonhatodik alklommal rendezték meg a Budapest Kupa nemzetközi utánpótlás judo tornát. Ebben az esztendőben 16 ország közel ezer fiatal judokája tesztelte tudását a versenyen. A CVSE-Közgép sportolói is harcaba szálltak, és azok, akik a népes mezőnyben – több súlycsoportban...

A 8. helyen végzett a CEKK

A női kosárlabda NB I. 7-8 helyért vívott párharc 2. mérkőzésén Cegléden is nyerni tudott a Szekszárd, így a CEKK a 8. helyen végzett, ami így is történelmének legjobb eredménye. A mérkőzés előtt Újhelyi Gábor vezetőedzőt kérdeztük : Tele vagyunk...

Pest Megyei Futó – és Gyaloglónap

Pénteken délelőtt mintegy 100 - 150 főnyi futóval elrajtolt a Sportcsarnok elől a Pest Megyei Futó - és Gyaloglónap ceglédi mezőnye. A PEMESZ által szervezett rendezvényen  Csemő és Mikebuda érintésével Albertirsáig kocognak.  Több  általános iskolás diák is részt vett...

Pécsi VSE – Ceglédi KKSE első félidő

A férfi kézilabda NB I alapszakaszának 20. fordulójában a CKKSE a Pécs otthonában lépett pályára. A néhány perce véget érő  első félidő eseményeit Jakab László a junior csapat edzője foglalta össze:   Pécsi VSE - Ceglédi KKSE első félidő    ...

Pákozdi Hús Kupa 20. ford tabella és góllövő lista

  Csapat név Forduló Ny D V Gólarány Pont 1 Pákozdi Hús 20 17 3 0 114-36 54 2 Showder Club 20 16 0 4 88-38 48 3 Jazz Cafe 20 12 2 6 84-54 38 4 Mirror Fashion 20 11 3 6 88-57 36 5  Autó Kelly Keverton 20 11 2 7 99-61 35 6 Kedvencek 20 11 1 8 65-56 34 7 Young Boys 20 11 0 9 72-56 33 8 Revans 20 9 1 10 54-68 28 9 CFE 20 6 0 14 55-89   17* 10 Ön-Ért 20 5 0 15 49-73 15 11 Nevenincs 20 5 0 15 61-108 15 12 Bróker Zsaru Értékpapír Trió 20 0 0 20 33-158 0 1 pont levonás  * A góllövőlista állása 38 gól: Oldal Tibor (Showder Club) 34 gól: Kecskeméti József (Pákozdi Hús), Szokoli Krisztián (Autó Kelly) 30 gól: Dely Gábor (Kedvencek) 20 gól: Lendvai Krisztián (Pákozdi...

Kyokushin Karate Klub

A ceglédi vezetésű Kyokushin karate klub 21 éves. Törtelen  és Csemőben sok lelkes sportolni és versenyezni vágyó  fiatal jár edzeni. Felkészítő edző: Orosz Zoltán I danos mester. Nagyon sok sikeres versenyen van túl a csapat  és lelkesedésünk töretlen.   Legutóbbi...

Elekes József Emléktorna vasárnapi program

U 13 csoport : Restart Ceglédi VVS, Nagykáta SE, Ferihegy Vecsés, Felcsút SE Monor U 13 B csoport : Tápiószecső FC, Szolnoki MÁV, Kecskeméti TE, Albertirsa SE 08.20 Restart CVSE - Nagykáta SE 08.37 Tápiószecső FC - Szolnoki MÁV 08.54 Ferihegy Vecsés -...

A CEKK Szekszárdon lépett pályára

A női kosárlabda  NB I-ben a középszakasz küzdelmeivel folytatódott a bajnokság a CEKK szekszárdi fellépésével. A Ceglédi EKK a nyolcadik, a Szekszárd pedig a 7. helyen végzett az alapszakaszban és miután parázs mérkőzést vívtak legutóbb Cegléden, a mostani is...

Három arany az asztalitenisz emlékversenyről !

Szombaton és vasárnap  került megrendezésre a 4. Dr. Pataky István asztalitenisz emlékverseny újonc és serdülő versenyszáma lányok és fiúk részére. Minden előzetes várakozást felül múlt a versenyen részt venni akarok száma. Az újonc korcsoportban leányoknál 40 fő vett részt...

BÚÉK !

Minden sportolónknak, edzőnek, sportvezetőnek és szurkolónak sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánunk !   celedisport.hu

Ceglédi sikerek a Mediball OB-n

December 8-án rendezték meg a II. Mediball Országos Bajnokságot. A Sagaku Sportklubból 6 fő nevezett a különböző versenyszámokban Huszárné Szigeti Rózsa, Zakar Anita, Nagy Nóra Bíborka, Nagy Péter, Horváth Tamás, Erdődi Mihály. Peti és Nóri vegyes párosban indult, ahol rögtön...

Üdvözöljük!

Üdvözöljük a CeglédiSport.hu-n! Az oldal még szerkesztés alatt áll.