A labdarúgó NB III. 2. fordulójában Füzesgyarmaton lépett pályára a Ceglédi VSE. A múltheti hazai győzelem után idegenben is nyerni tudott a Cegléd. Kőházi Ádám tudósítása:
A tavalyi évben a Füzesgyarmat mögött a harmadik helyen végző csapatunk az új szezonban is a elhozta a három pontot riválisunk otthonából.
Sok volt a hasonlóság az idei és a tavalyi mérkőzés között, hiszen mindkét esetben a második fordulóban és idegenben került megrendezésre a találkozó. És, ahogy várható volt, küzdelmes mérkőzést láthattak a kilátogató szurkolók.
Jól kezdtük a találkozót, voltak lehetőségeink a mérkőzés elején, majd a folytatásban inkább a mezőnyben zajlott a játék. Látszott a hazai csapaton, hogy nagyon szeretnék megnyerni a mérkőzést, nagy erőket mozgósítottak, de komoly helyzeteket nem tudtak kialakítani. Lehetőségeink szinte csak pontrúgásokból adódtak, amelyből volt bőven.
A jó iramú, küzdelmes mérkőzés végén Miklernek kellett nagyot nyújtózkodnia egy hazai lövésnél, de szép mozdulattal mellé tolta a labdát. A szöglet után Polyák elé pattant a labda, aki nyargalhatott vele a bal oldalon. Egy íveléssel megtalálta a hosszú oldalon Herczeget, aki betört a tizenhatoson belülre, szerelni tudták, de a tőle elpattanó labdát Csoszánszki kapásból a kapuba vágta. Ezzel a gyors kontra után megszereztük a győzelmet jelentő találatot.
A második forduló után már csak három 100%-os csapat van a Keleti csoportban, csapatunk mellett a szezont nagyon erősen kezdő Eger és a másodosztályból kieső Tiszakécske nyerte meg eddig mind a két mérkőzését.
Nem kell sokat várni a következő bajnoki találkozóra, szerdán 17:30-kor a Gyöngyös látogat a Zsengellér Gyula Sporttelepre.
Füzesgyarmati SK–Ceglédi VSE 0–1 (0–0)
Füzesgyarmat, 350 néző
Vezette: Veizer Roland (Kövér Tamás, Kovács Zoltán).
Gólszerző: Csoszánszki (94.).
Ceglédi kezdőcsapat:
Mikler – Bagó, Csendes, Juhász Gy., Polyák – Juhász A., Markó, Takács, Kovács, Papp – Laczkó
Cserék:
Juhász A. helyett G. Bíró (’46. p.)
Takács helyett Csoszánszki (’46. p.)
Kovács helyett Herczeg (’57. p.)
-fotó keleten.hu-
