A leány kézilabda U13 Országos Gyermek Bajnokság  felsőházának Ceglédet érintő csoportjának e heti  fordulójának Vecsés adott otthont. A Ceglédi Kék Cápák a Dabassal és az Érddel mérkőzött meg és sajnos mindkét küzdelmes találkozón vereséget szenvedtek. Spolmin Roberta edző értékelése:

-Ez a forduló a felsőház talán legnehezebb hétvégéje volt. A tabella első két helyezettje ellen mérkőztünk meg. A Dabas elleni mérkőzés legnagyobb pozitívuma, hogy úgy mentünk fel a pályára, ahogy elvártam a lányoktól. Bátran, önbizalommal, elszántan. Úgy gondolom, többnyire megtettük, ami tőlünk telt. A 17 kapott gól alapján többnyire igyekeztünk zártan védekezni, sok faulttal. Támadásban viszont még sokat kell fejlődnünk. A stabil és fegyelmezett falukat nem tudtuk áttörni. Az Érd elleni meccs előtt aránylag kevés időnk volt regenerálódni, ráadásul ez is melós találkozónak ígérkezett. Ezúttal a védekezésben is voltak nagyobb elcsúszások, támadásban is többnyire csak a meccs végén kezdtek megjelenni azok a dolgok, amiket kértem a lányoktól, de összességében azért tisztességesen helyt álltak.

Dabas KC VSE – Ceglédi Kék Cápák  17 – 10 ( 9 – 4 )

Cegléd: Oláh Anna, Semetka Gréta(kapusok), Takó Emese 5(3), Peszeki Laura 2(2), Pintér Zsófia 1, Kádár Kata 1 ,Imregi Boglárka, Kelemen Réka, Varga Nóra ,Takács Viktória, Fehér Natália, Pető Luca, Kökény Hanna, Simon Anna

Kiállítás: 0, ill. 4 perc

Hétméteres: 2/2, ill.

 

Érd – Ceglédi Kék Cápák 20 – 14 ( 12 – 3 )

Ceglédi gólok: Kökény Hanna 7(1), Takács Viktória 3, Pintér Zsófia 1, Kádár Kata 1, Takó Emese 1, Imregi Boglárka 1

Kiállítás. 8, ill. 4 perc

Hétméteres: 8/6, ill. 5/3

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .