A Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi, serdülő, U14 és U12 csapatai is bajnoki mérkőzéseket játszottak és mind az öt korosztályban nyerni tudtak. A felnőtt csapat Abonyban fogadta a XVI. Ker. együttesét. A Cápák a második félidőben tudták bebiztosítani a győzelmet és nagyon fontos két pontot szereztek. Az ifisták is a XVI.Ker-t fogadták, ahol a  mérkőzés győztese a bajnoki tabella élére léphetett. A Cegléd végig kézben tudta tartani a meccset és magabiztosan nyertek az eddig még veretlen vendégekkel szemben, átvéve tőlük az első helyet. A serdülők is hazai pályán nyertek, az U14 csapat Inárcson kettő, az U12 pedig Szeghalmon tudott egy meccset nyerni.

Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – XVI. Ker KMSE 26 – 21 ( 10 – 11 )

Abony, 60 néző, vezette Forgács, Vig

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta(kapusok), Imregi Blanka 8(3), Ade Sowunmi 3, Török Melinda 3, Árvai Laura 2, Vuletity Szuncsica 2, Pál Regina 2, Orján Viktória 2, Tóth Zsófia 1, Dobos Renáta 1, Csábi Zsuzsanna 1, Peszeki Laura 1, Laczkó Gréta, edző Tóth Norbert

Hétméteresek: 3/3, ill. 7/4

Kiállítások: 10, ill. 12 perc

Tóth Norbert: – Nagyon kellett ez a győzelem a lányoknak, hiszen az elmúlt mérkőzésekből nem mi jöttünk ki jobban. Azt gondolom, hogy megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, bár magunknak tettük nehézzé, viszont a két pontot itthon tartottuk, ami a legfontosabb! Gratulálok a lányoknak!

Ifjúsági mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – XVI. Ker KMSE 38 – 29 ( 19 – 13 )

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Tóth Zsófia 9(3), Peszeki Laura 5, Pető Blanka 4, Imbre Anna 4, Kiss Vivien 3, Kaposvári Vanda 3, Kádár Kata 3, Pesti Gréta 3, Pintér Zsófia 2, Simon Anna 1(1), Józsa Luca 1, Benkő Barbara, Edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 5/4, ill .9/6

Kiállítások: 6, ill. 6 perc

Ade Sowunmi: – A mai mérkőzés igazán izgalmasnak ígérkezett, de a lányok uralták a helyzetet, együtt egységesen nyerték meg a meccset. Szeretem az ilyen meccset mikor nem tudok kiemelni egy vagy két játékost, hanem mindenki odatette magát. A védekezésünk fegyelmezett és egységes volt ezáltal a kapusaink is szebbnél szebb védéseket mutattak be. Végre voltak átlövések és így minden egyszerűbben alakult. Bárki ment fel a pályára ma csak hozzátenni tudott. Jó volt látni, hogy a serdülők is legyőzték a félelmüket és amikor helyzetbe kerültek éltek vele sőt…. Van aki hosszabb szünet után volt ma újra pályán, de mint mindig most is 100%tudását hozta. Annak ellenére, hogy nyertünk ma volt aki azt érezte ő nem tett hozzá, ez is annak a bizonyítéka, hogy ezek a lányok igazán egymásért és a győzelemért lépnek pályára abban a 2x30percben. Szeretném megköszönni a lányoknak ezt a példaértékű CSAPAT EGYSÉGET aminek részese lehetek! Nagyon nagy gratuláció a csapat minden tagjának!

Serdülő mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – Hort SE 36 – 27 ( 15 – 13 )

Abony, 60 néző, vezette Nász, Bugyi

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Pesti Gréta 11(5), Kaposvári Vanda 9(1), Kapusi Annamária 7, Józsa Luca 4(1), Dengi Csenge 2, Fekete Alexandra 2, Medveczky Anna 1, Gigor Stella ,Kövecses Judit, Fleischmann Csenge, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 8/7, ill. 3/1

Kiállítások: 16, ill. 8 perc

Ade Sowunmi: – Nem tudom mit is mondhatnék. Nem értem miért játszottunk ennyire görcsösen. Hagytuk, hogy az ellenfél végig vigye a támadásait, mi pedig csak voltunk a pályán. Egyszerűen csak úgy kellene a lányoknak teljesíteni mint edzésen szoktak, de közel sem vagyunk hozzá. Habár az utóbbi napokban pont igy edzettünk ahogy ma játszottunk, úgy sehogy… minden mással foglalkoztunk, pedig ebben a csapatban sokkal több van. Nagyon csalódott vagyok a mutatott játékkép miatt, de bízom benne, hogy megtaláljuk a megoldást és újra menetelnek a lányok.

U14 mérkőzések:

Vecsés SE – Ceglédi Kék Cápák 14 – 27 ( 10 – 18 )

Inárcs 50 néző, vezette Nagy, Vig

Cegléd: Kocsis Anna(kapus), Virág Hanna 6(2), Kocsis Kata 5(2), Pintér Léna 5, Farkas Boglárka 4, Bartus Júlia 4, Répás Zselyke 2, Meleg Krisztina 1, Pálfi Renáta, Sárközi Zita, Sági Hanna, edző Csábi Zsuzsanna

Hétméteresek: 1/1, ill. 6/4

Kiállítások: 8, ill. 0 perc

Erzsébeti SMTK – Ceglédi Kék Cápák 17 – 23 ( 9 – 9 )

Cegléd: Kocsis Anna(kapus)Kocsis Kata 6(1), Bartus Júlia 5(1), Virág Hanna 4(1), Farkas Boglárka 3, Sági Hanna 2, Meleg Krisztina 1, Pintér Léna 1, Répás Zselyke 1, Pálfi Renáta, Sárközi Zita, Edző Csábi Zsuzsanna

Hétméteresek: 5/3, ill. 5/3

Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Csábi Zsuzsanna: – Két fontos mérkőzést játszottunk, mellyel értékes pontokat tudtunk szerezni. Azt kértem a lányoktól, hogy a héten játszott kupa mérkőzés hozzáállását vigyék ki a pályára. Az első mérkőzést az Erzsébeti SMTK csapatával játszottuk. Az első félidőt nagyon jól kezdték a lányok, szép támadásokat vezettek, keményen védekeztek. A félidő második felében már kapkodóvá vált a játék, a védekezés sem volt elég agresszív. Ekkor időt kellett kérnem, hogy rendezzük a fejeket. Az időkérés sikeres volt, hiszen utána a félidőre egyenlíteni tudtunk. A második félidőre tudtuk tartani az eddigieket, így 6 gólos győzelemmel vonulhattunk az öltözőbe. A második mérkőzést a Vecsés csapatával játszottuk, akiket már egyszer sikerült nagyarányban felülmúlnunk. Az öltözőben kértem a lányokat, hogy ne becsüljék alá az ellenfelet, ne legyen meglepetés. Ez így is történt, így a második félidőre már mindenki kaphatott lehetőséget olyan poszton, ahol eddig nem játszott a mérkőzésen. Büszke vagyok a lányokra, mert csapatként tettek meg mindent a pályán: szép és kreatív támadásokat, feszes védekezést és nem utolsó sorban egymás buzdítását.

U12 mérkőzések

-ebben a korosztályban csak a félidei és a végeredmény kerül rögzítésre-

Székács SE – Ceglédi Kék Cápák 5 – 19 ( 3 – 9 )

Szeghalom – Ceglédi Kék Cápák 23 – 7 ( 3 – 12 )

Szeghalom, 30 néző, vezette Tarkovács M., Tarkovács O.

Cegléd: Molnár Enikő(kapus), Jankovics Hanna, Bartalos Jázmin, Juricza Kinga, Üllei-Zakar Anna, Temesváry Fédra, Baráth Eszter Bíborka, Stummer Róza Anna, Manczák Mirjam, Mohácsi Tímea, edző Csík Henrietta

Csík Henriette: – Szombaton ismét bajnoki mérkőzésen vettek részt a Kék Cápák LU12-es lányai Szeghalmon. A viszonylag hosszú utazás nem viselte meg a csapatot. Már az első mérkőzésen – amely délben kezdődött -, koncentráltan, teljes lendülettel vetették bele magukat a játékba. Meg is lett az eredménye, félidőben jelentős előnnyel tudtunk fordulni. A második félidőre kitűzött cél a két csapat közötti gólkülönbség növelése volt, melyet sikeresen teljesítettek. Csapatként működtek az egész mérkőzés alatt, melynek eredményeként néhány játékos kivételével, mindenkinek sikerült gólt szereznie. Második mérkőzésünket a házigazdákkal játszottuk, kik jobb játékerőt képviseltek csapatunknál. Célunk volt a felszabadult játék, a tanult elemek és a figurális játék gyakorlásával. Egy percig sem adták fel a lányok a küzdést, védekezésben és támadásban egyaránt odatették magukat a mérkőzés lefújásának pillanatáig. Emelt fővel távozhattak a pályáról. Összességében mind a kapuban, mind mezőnyben csapatként összedolgozva segítették egymást. Gratulálok a lányoknak!

-pézsé-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here