A hétvégén rendezték a Magyar Nemzeti Vágtát, ahol Cegléd színeiben Lővei Nándor indult Gálos Madocsa Gréta nevű lovával. A budapesti Hősök terén megtartott 1150 méter távú versenyen sajnos a ceglédi kanca súlyos sérülést szenvedett az előfutamon, így esélye sem volt a továbbjutásra. A részletekről Lővei Nándor nyilatkozott a ceglédisport.hu-nak:

Lovei Nandor

– A hatodik futamban indultam szombaton az ötödik pályáról. A hat induló között több favorit is volt, például a tavaly előtti győztes hatvani Cordoba. Jól sikerült elkapni a startot, mert már az első kanyar előtt be tudtam jönni a kis lovammal a második helyre. A verseny vége előtt 200 méterrel  éreztem, hogy egyszer csak, már nem kart úgy menni a lovam, de így is a negyedik helyen értünk célba. A verseny után már ügetni sem tudott. leszálltam és láttam, hogy a jobb első lábán az inak szinte teljesen elszakadtak. Az ottani orvos is úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg teljes szakadása van. Köszönöm, hogy ilyen sokan szurkoltak nekünk itthon és a helyszínen is és kérem, hogy szorítsanak a kis lovan felépüléséért, mert nem szeretném elaltatni…

Reméljük sikerül meggyógyítani! Nem először vagy a Vágta résztvevője. Még mindig el tud varázsolni ez a verseny?

 – Lovasként négyszer, felvezetőként pedig kétszer szerepeltem már. Igen! Feláll a szőr az ember kezén és libabőrös lesz attól, hogy ott van. A hét vezér szobra, a Hősök tere egy misztikus hely. Az Őseink szobra alatt iszonyatos sebességgel lovagolni, ápolni a huszár hagyományokat, küzdeni a saját településért, vagy „idegenlégiósként” versenyezni, egy fantasztikus érzés. Amikor meghalljuk a himnuszt, vagy a huszár indulókat, az elvarázsolja az embert. 

-pézsé-

Lovei Nandor 1

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .