Szombaton a teke NB I 17. fordulójában a Fővárosi Vízművek csapatát látta vendégül a Vasutas. Ősszel sajnos vereséget szenvedett a csapat a fővárosiak vendégeként, így volt miért revansot venni.

Az első sorban Kovács Imre és Zsiros Gyula kezdett. Sajnos a múlthéthez hasonlóan elég gyengére sikerült a kezdés, Kovácsot félidőben le is kellett cserélni. Őt Zsiros Zsolt váltotta, ám javítani ő sem tudott, így a pont az ellenfél csapatáé lett. A másik oldalon Zsiros Gy. bár szintén gyengén kezdett, a végére belejött a játékba és megszerezte saját pontját. Az állás 1-1 és 40 fás hátrány.

Középen Rimóczi Zoltán és Bíró József folytatta a mérkőzést. Rimóczi szép játékkal minden szettet bezsebelve szerezte meg a csapatpontot, és gyűjtött előnyt a csapatnak. A túloldalt Bíró nehéz küzdelemben szintén szép eredményt elérve ugyancsak megszerezte a pontot. Az állás 3-1 és ekkor már 50 fával vezet a Cegléd.

A végén Sápi Tamás és Szarka Péter lépett a pályára. Sápi első szettjét mindössze 1 fás különbséggel bukta el, majd a következő kettőben sajnos gyengélkedett, ám az utolsóban sikerült szépítenie, és bár pontját elvesztette, de fában sikerült tartania a minimális különbséget. Szarka akárcsak egy hete Oroszlányban, első két szettjét bukta, a harmadikban visszahozta lemaradását, de a negyedikben csak egyenlő fát sikerült elérnie ellenfelével, így bár összeségében többet ütött riválisánál, pontját 1,5-2,5 es szett állással elbukta.

Végeredmény:

Cegléd-Fővárosi Vízművek 5:3 (3139-3086)

Pontszerzők: Zsiros Gyula 502, Bíró József 555, Rimóczi Zoltán 560

A Cegléd ezzel újabb két pontot szerzett, így ismét közelebb került az élbolyhoz és a dobogóhoz. Most két hét szünet következik, majd március 19-én a Köfém (Székesfehérvár) csapatához látogat a csapat.

Az Ifjúságiaknál a Bezzeg Bence-Világosi Attila duó játszott, akik Bezzeg szép játékával meg is nyerték a meccset.

Végeredmény:

Cegléd-Fővárosi Vízművek 3-1 (954-910) 

Pontszerző: Bezzeg Bence 533

-Szarka Péter-

teke

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .