A hétvégén folytatódó vízilabda bajnokságok közül a Ceglédi VSE felnőtt csapata hazai környezetben tudott nyerni, az utánpótlás csapatok pedig idegenben majdnem mindegyik találkozót behúzták. Zám Attila tudósítása.

A szombati napon a versenyzést 2008-as gyermek csapatunk kezdte Budapesten az UVSE vendégeként, ahova hiányosan csapattal utazunk. A medencébe mégis nagy reményekkel ugrottunk, de sajnos már az első negyedben kiderült, hogy az ellenfélnél van több olyan játékos akiket nem tudunk semlegesíteni, ugyanis ezek a játékosok szinte egy átlagos felnőtt férfi méreteivel rendelkeztek a 2008-as születésűek között.

Az eredményt tekintve látszik mégis, hogy tizenháromszor sikerült gólra váltani a támadásainkat.

Összességében azt kell mondanom, hogy helyt álltunk egy fizikailag erősebb csapat ellen.

UVSE Hunguest Hotels – Ceglédi VSE   19:13

Gólszerzők: Harczi Zsombor 5, Rétyi Roland 4, Vincze Zalán 4

A szombati nap zárásaként férfi OB1/b csapatunk hazai környezetben fogadta a budapesti Oázis SC együttesét. 

Végre megszületett az első győzelem. A találkozón, mint minden eddig lejátszott mérkőzésen jól kezdtünk, de a jó kezdést követően jött a már megszokott kapkodás, de most sikerült egy kritikus idő után egy kicsit megnyugodni es így az előnyt végig megtartani.

Ceglédi VSE – Oázis SC  13:11

Gólszerzők: Simon Gábor 8, Bognár Bence, Gyémánt Zsombor, Tószegi Zoltán, Pataki Gergely, Simon Balázs

A hétvégét országos fiú utánpótlás csapataink zárták Vácon. Az első mérkőzést gyermek csapatunk játszotta le, ahol egy kiegyensúlyozott meccsen döntetlen végeredmény születtet, de a szabályzat szerint nincs utánpótlás találkozón döntetlen így következett a büntetőpárbaj. A büntető sorozatot csapatuk hibátlanul vette, így a végén mi örülhetünk. A találkozón kiemelkedő teljesítményt nyújtott az egész csapat, de külön kiemelném a korosztályhoz képest két évvel fiatalabb Bori Noelt, aki a meccsen kétszer is visszahozta a csapatot a mérkőzésbe illetve a büntető párbaj során is magabiztosan talált a kapuba.

Váci VSE – Ceglédi VSE 17:19

Gólszerzők: Kakuk Ákos 6, Gujka Dominik 4, Bori Noel 3, Sáfár Milán 2, Borsos Blanka 2, Banai Máté, Szikszay Milán

A második mérkőzést serdülő csapatunk játszotta, ahol érett játékot mutatva magabiztosan nyert idegenben a ceglédi csapat. Szabó Róbert, Kiss Máté, Soós Titusz játéka kiemelkedő volt. 

Váci VSE – Ceglédi VSE 8:11

Gólszerzők: Kiss Máté 6, Baranyi Gergely 2, Soós Titusz 2, Szabó Róbert

A hétvége zárásaként főleg serdülő játékosokból álló ifjúsági csapatunk ugrott a medencébe. A serdülő játékosok, akik mindig két mérkőzést játszanak minimális szünettel, sokat úszva, jó védekezéssel es főleg okosan játszva, a második félidőre felőrölték a váciakat es a végén biztosan nyerték a mérkőzést.

Váci VSE – Ceglédi VSE 9:17

Gólszerzők: Szabó Róbert 4, Tarbály Zoltán 3, Kiss Máté 3, Keresztes Gábor 2, Patonai Péter 2, Hajdú Kornél 2, Borsos Botond

-pézsé-

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .