Március 18-19-én Dunakeszin rendezték az év első válogató versenyét az U 17-es korosztály részére. Szombaton kötöttfogásban, vasárnap női és szabadfogásban léptek szőnyegre a birkózók. A hazai válogatót ukrán, lengyel, román, észt és spanyol birkózók is szinesítették. A ceglédiek ezúttal nói és szabadfogásban képviseltették magukat 2-2 fővel. Végül a ceglédieknek az igen erős mezőnyben egy bronzérem és egy pontszerző hely jutott. A bronzérmet a 71 kg-ban versenyző Mizsei Milán szerezte meg két győzelmet és egy vereséget követően.
Eredmények
női
57 kg 5. Báger Barbara
szabadfogás
71 kg 3. Mizsei Milán
A mostani hétvégén is szőnyegre léptek a ceglédi birkózók. Szombaton a Kozma istván Magyar Birkózó Akadémia tagja ként a ceglédi Báger Barbara is szőnyegre lépett Szabadkán az U17-es Refik Memisevic Brale nemzetközi versenyen. Az U15-ös korosztályú Báger Barbara szép eredményt ért el, mivel az idősebbek között az előkelkelő 2, helyen végzett az 57-kg-ban.
Eredmények
57 kg 2. Báger Barbara
Vasárnap a fiataloké volt a főszerep. Az U13-as korosztály a kötöttfogású Területi Bajnokságon, az U11 és gyermek korosztály pedig a szabadfogású meghívásos Skultéty Sándor emlékversenyen vett részt Abonyban. A ceglédiek 16 fővel képviseltették magukat és 14-en a helyezettek között végeztek. Az U13-as korosztályban heten vívták ki az indulás jogát a három hét múlva megrendezésre kerülő országos bajnokságon.
Eredmények
U13 kötöttfogás
29 kg 2. Máté Szófia
32 kg 3. Kurucz Koppány
35 kg 3. Csontos Pál
38 kg 1. Budai Milán
42 kg 2. Ungvári Zalán
63 kg 3. Szemerédi Mihály
U11
35 kg 5. Lengyel Dávid
38 kg 3. Kövecses Zoltán
50 kg 5. Kmegy Iván
gyermek I.
28 kg 3. Bori Marcell
30 kg 3. Csontos Bálint
40 kg 1. Józsa Sarolta
52 kg 2. Zakar Gábor
gyermek II.
40 kg 1. Sárkány Benett
-Pap Ferenc-
