Véget ért a XVI. Pákozdi Hús kispályás labdarúgó torna. A bajnoki címvédő Pákozdi Hús csapat kapitányával és a torna gólkirályával Kecskeméti Józseffel készítettünk interjút.

– Először is szeretném megköszönni a Pákozdi családnak, hogy támogatja a csapatot, hogy össze tudjuk hozni ezt a kis baráti társaságot, illetve, hogy ilyen színvonalas tornát rendeznek a ceglédi sportolni vágyóknak. Mindenképpen dicséret illeti az összes csapatot, mert hónapokon keresztül bejárni, elvenni a családtól az időt az elég komoly dolog. A mi csapatunk játékosainak is külön gratulálok, mert volt olyan, hogy csak 1-2 cserénk volt, mégis veretlenül szereztük meg ezt a bajnoki címet.

22 meccsen szerzett 41 góllal te lettél a gólkirály. Szép teljesítmény !

– Hogy én lettem a gólkirály az is a csapatomnak köszönhető, mert az utolsó meccs előtt megkaptam az ukászt, hogy én csak fogjam a kapufát és értékesítsem a helyzeteket. 

Néha azért  megráncigálták az oroszlán bajszát. Volt olyan gondolatod a Torna folyamán, hogy nem biztos a címvédésetek ?

– Az utóbbi évek legkomolyabb bajnoksága volt. Van 5-6 olyan csapat, akik nehéz feladat elé állítottak minket, de még az alsóházban lévő csapatokkal is komoly meccseket játszottunk. Nekünk már a torna előtt is úgymond meleg volt, mert magas az átlag életkorunk. 15-20 évvel fiatalabbak ellen játszani nem könnyű dolog, de a csapat erejét mutatja, hogy a legtöbb rúgott és a legkevesebb kapott góllal hoztuk le a sorozatot. 

Zsinórban negyedik évben nyertétek meg a Pákozdi Hús Kupát. Fel van adva  a lecke, hogy jövőre is megvédjétek a bajnoki címet ?

– Mindenféle képpen az lesz a célunk !

-pézsé-

-foto Kisfaludy István-

kecso pak hus

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .