16.3 C
Cegléd
2024. május 8, szerda

egyéb hírek

Magyar László kitüntetése

A Magyar Olimpiai Akadémia Székesfehérvárott tartotta 70. Vándorgyűlését, ahol többek között értékelték az olimpiai mozgalom hagyományainak és ápolásának hazai helyzetét és kijelölték a közeljövő legfontosabb sarokpontjait. A rendezvény keretében dr. Aján Tamás a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke kitüntetéseket adott...

Népes ceglédi delegáció járt Budapesten

Utánpótlás konferencia ceglédi sportszakemberek részvételével Budapesten  a SYMA csarnokban nagyszabású utánpótlás konferenciát szervezett a MediaBook Kft (a www.utanpotlas.hu oldal üzemeltetője) „Egy nap az utánpótlásért” címmel, a Decathlon és a MOB támogatásával. A ceglédi önkormányzat kezdeményezésére és támogatásával a várost  7 edző,...

A Cápák nem kaphatnak Közönség Díjat !

A Ceglédi Kék Cápák SE közleménye. Nagyon köszönöm az eddig leadott szavazatokat. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyien fognak szavazni a gyerekekre. Nagyon messze van még a szavazás vége, lehet hogy ez a közlemény értelmét veszíti, de a jelen állás...

Gyermek sakkverseny lesz Cegléden

Április 5-én szombaton gyermekeknek rendeznek sakkversenyt a Kossuth Művelődési Központ "B" épületében. 1-2. osztályos, 3-4. osztályos, 5-6. osztályos és 7-8. osztályos kategóriákban lehet nevezni a helyszínen a verseny napján 9:30 -tól. Az első három helyezett minden kategóriában díjat kap....

Tyű jól ment a 2. napon, Oldal Imit mentő vitte el

A Nyílt Nemzetközi Gyorsasági Motoros Bajnokság második verseny napja is felemásra sikeredett. Sajnos Oldal Imi bukott és most Tyű ért el jó eredményt. A részletekről Bezzegh István "Tyű" számolt be olvasóinknak: - A második napon kölcsön motorral versenyeztem, mert az...

Asztalitenisz eredmények

Pest Megye I/A Gödöllő IV. -  Szuperinfó CVSE III. 10:8        Győztek:Fodor Árpád 3,Hörömpő Ferenc 2,Tótin Kristóf 1,Szabó Márk 1 illetve a Tótin-Hörömpő páros   A bent maradás szempontjából fontos mérkőzés volt Gödöllőn. Több esély is akadt a döntetlen illetve a győzelem...

Keszthelyi Luca arany Portugáliából

Keszthelyi Luca a múltheti csütörtöki diákolimpiai bajnoki cím után szombaton már a Portugál Leiriában versenyzett hármasugrásban és utasította maga mögé az U16 korosztályban a mezőnyt.Luca komoly versenyben az 5. ugrásra 11,35 m-t ugrott hármasugrásban, amit a vetélytársak...

Jól sikerült a ceglédi szinkronúszók első versenye

Cegléden nem olyan régen még ismeretlen volt a szinkronúszás, mint sportág. Mára viszont már 25 fős csapattal büszkélkedhetünk. A csapatból 17 lány az elmúlt hétvégén elindult első versenyére, amely Monoron került megrendezésre. Végül a XI. Delfin Kupáról, 6 arany, 7 ezüst...

Mozdulj Cegléd !

MOZDULJ CEGLÉD!!!!!!! Ceglédfürdő Budai út GYERE BE INGYEN A STRAND TERÜLETÉRE 1 ÓRÁT EDZENI CEGLÉD ÉLSPORTOLÓIVAL IDILLI KÖRNYEZETBEN.   Az edzések résztvevői 2 ajándék  közül választhatnak: 30% kedvezmény 30 perces masszázsra vagy EGÉSZNAPOS  strandbelépő 790 ft-ért.   INGYENES EDZÉSEK 4 – 99 ÉVES KORIG: Óra Hétfő (06.10.) Kedd (06.11.) Szerda (06.12) Csütörtök (06.13) Péntek...

Gratulálunk első nyertesünknek !

Hamar elértük a 200 lájkot és ahogyan ígértük, minden 100. után kisorsolunk egy Ceglédi Sport bögrét. Ez egy egyedi bögre, mert a nyertes  választja ki, hogy melyik ceglédi sportoló fotója és aláírása kerüljön rá. Az akciónk tovább tart, érdemes lájkolni...

Újabb különleges bögrét sorsoltunk

Elértük a 300 lájkot és ahogyan ígértük, minden 100. után kisorsolunk egy Ceglédi Sport bögrét. Ez egy egyedi bögre, mert a nyertes  választja ki, hogy melyik ceglédi sportoló fotója és aláírása kerüljön rá. Az akciónk tovább tart, érdemes lájkolni a...

Startolunk SE győzelem

Megszerezte első győzelmét a Startolunk SE-PIMI futsal csapata. A kezdeti nehézségek és nagyon megterhelő vereségek után sem adták fel a küzdelmetNem tört meg a nagyarányú vereségek után sem a csapat, ugyanolyan lendülettel, kettőzött figyelemmel indultunk útnak Kistarcsára...

Lőrincz Tamás áll az élen a 2. napon

Lőrincz Tamásra 919-en szavaztak két nap alatt és az élen áll a cegledisport.hu oldalon indított népszerűségi versenyen. Az elmúlt évek szavazásai azt mutatták, hogy amelyik rajongói kör összefog, akár egy nap alatt is képes 1-2 ezer lájkot gyűjteni jelöltjére,...

Füle Simon sakk bronz

Az elmúlt hétvégén a debreceni egyetem adott otthont a Magyar Korcsoportos Egyéni Rapid Sakk Bajnokságnak, ahol Füle Simon az U16 kategóriában fiatalként az előkelő dobogós 3. helyet szerezte meg.

Nagy számok a hétfői Jótékonysági Sportnapon

Az idén december 16-án hétfőn kerül megrendezésre a Jótékonysági Sportnap. A hetedik éve zajló adomány gyűjtés célja most is a rászorulók segítése, élelmiszerrel való ellátásuk a Magyar Vöröskereszt és a Ceglédi Családsegítő Szolgálaton keresztül.

Ceglédi párbajtőr siker

Lengyel Luca  a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola 4. i osztályos tanulója, az Országos Vívó Diákolimpián, II. korcsoportban, "A" kategóriában, párbajtőr szakágban II. helyezést ért el.

Óra állítás!

Szombatról vasárnapra virradóan hatvan percet előre kell állítani az óráinkat. Aki ezt nem teszi meg, minden vasárnapi sporteseményről késni fog egy órát.

Lehúzás és bürokrácia a sportolók érdekében

Azok a sportolók és sport vezetők, akik az évek óta megszokott ritmusban szerették volna a versenyeztetéshez elintézni a sportorvosi vizsgálatokat, bizony nem biztos, hogy a bajnokság kezdetére bejutottak a vizsgálatra, mert jelenleg csak több héttel későbbi időpontra lehet előjegyzést kérni....

Gulyás Maja a válogatottban

Gulyás Maja a magyar női U-15-ös válogatottban A 2014-2015 bajnoki évadban először indított az MLSZ által kiírt országos versenysorozatban leány labdarúgó csapatot a Ceglédi VSE. A kezdeti csapat toborzás után lelkesen vetette bele magát a játékba az a tizenöt...

Látványos szabály módosítás csapatsportokban

Ma délelőtt közös rendkívüli elnökségi ülést tartott az MKSZ, az MLSZ, az MVLSZ, az MKOSZ és az MBSZ vezetősége, hogy megvitassák a kézilabda, a labdarúgás, a vízilabda és a kosárlabda sportágakat érintő lehetséges szabály módosításokat, melyeket az Európai Unió...

Segítsenek! – Nem ördögtől való dolog a TAO támogatás

Négy éve van lehetősége a látvány csapatsportág szakosztályoknak(kézilabda, labdarúgás, kosárlabda, vízilabda, jégkorong) arra, hogy az eredményes vállalkozásoktól, cégektől TAO támogatást gyűjtsenek, melyet utánpótlás nevelésre fordíthatnak a sport egyesületek. Ez röviden annyit jelent, hogy azok a vállalkozások, melyek eredményeiknek köszönhetően...
- Advertisement -

Minden cikk