Gólzápor Kispesten
A labdarúgó Liga Kupa D csoportjának második fordulójában a Ceglédi VSE Kispesten lépett pályára. A gólzáporos mérkőzést Ványi Zsolt vezetőedző értékelte :
- Nagyon durva egyéni hibákból kaptuk a gólokat, amelyek elkerülhetőek lettek volna még a Honvéd ellen is. Abban...
Embert próbáló sorozatban a focisták
A Ceglédi VSE labdarúgó csapata embert próbáló sorozatban van. Három hét alatt hét tét mérkőzést kell játszaniuk, melyből most következik a hatodik. Ezúttal a Liga Kupában kell helyt állni. 09.11-én szerdán Kispesten az NB I.-ben szereplő Budapest Honvéd vendégeként...
Labdarúgó utánpótlás eredmények
U-21: Ceglédi VSE – Dunaújváros PASE 1-2
Gólszerző: Farkas
Kecskeméti József edző: Úgy látszik múlthéten kijátszottunk magunkat Fortuna kegyei közül. Ma jól játszottak a fiúk. A bajnokság egyik esélyesét kis túlzással élve lefocizták, de a befejezéseknél nem volt szerencsénk. Sajnálom...
Értékes győzelem
A labdarúgó NB II. 4. fordulójában a Ceglédi VSE hazai pályán fogadta a Dunaújváros csapatát. A mérkőzésen végig a ceglédi csapat akarata érvényesült és megérdemelten gyűjtötték be a három pontot, amivel az előkelő 5. helyre léptek a bajnoki tabellán....
Nincs megállás
Sok ideje nincs pihenni a ceglédi focicsapatnak, két hét alatt az ötödik tét meccsüket fogják játszani szombaton. A labdarúgó NB II. 4. fordulójában a Dunaújváros lép pályára Cegléden. A találkozóról Ványi Zsolt vezetőedzőt kérdeztük.
Nagyon fontos mérkőzés következik. Mire számíthatnak...
Liga Kupa pont
A labdarúgó Liga Kupa első fordulójában az NB I.-es Puskás Akadémia FC csapatát fogadta hazai pályán a Ceglédi VSE. A két együttes között nem látszott az osztály különbség, sőt a CVSE jobb volt a vendégeknél, de nyerni nem sikerült...
Foci utánpótlás eredmények
U-21: Dunakanyar SE Szentendre – Ceglédi VSE 3-2
Gólszerzők: Egervári M., Viniczai V. / 11-es / ...
NB I.-es csapat a Malomtó szélen
09.04-én szerdán NB I.-es csapatot fogad a Ceglédi VSE labdarúgó csapata. A Liga Kupa első fordulójában a Puskás Akadémia FC lép pályára Cegléden. A 16,30-kor kezdődő mérkőzésre a hölgyeknek ezúttal sem kell belépőjegyet váltani, de a férfiak is mindössze...
Hazai döntetlen
A labdarúgó NB II. harmadik fordulójában a Ceglédi VSE hazai pályán fogadta az FC Ajka csapatát. A mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult és az egy pont megszerzésével a 7. helyen áll a tabellán a CVSE. Az eltiltott Koncz Zsoltot...
Szombaton itthon játszanak a focistáink
A labdarúgó NB II. 3. fordulójában az eredeti kiírástól eltérően 31-én szombaton 17,30 órakor hazai pályán fogadja a Ceglédi VSE az Ajka csapatát, akik tavaly osztályozó nélkül harcolták ki az egy csoportos NB II.-ben maradást. A mérkőzésről Ványi Zsolt...
A győzelem nem elég ?
Nem tudok és sportot szerető emberként nem is mehetek el szó nélkül a CVSE - Kozármisleny NB II. labdarúgó mérkőzésen történtek mellett. Számomra érthetetlen, hogy amikor vezetünk egy nagyon erős ellenféllel szemben, a lelátón néhányan, majd jó néhányan azt...
Kupa vereség Nyíregyházán
A labdarúgó Magyar Kupa 2. fordulójában A CVSE Nyíregyházára látogatott, ahol 2-0-ás vereséget szenvedett a ceglédi csapat és ezzel elbúcsúzott a Magyar Kupa szerepléstől. A mérkőzést Ványi Zsolt vezetőedző értékelte:
- A 2-0 azt mutatná, hogy ez egy sima mérkőzés...
Kettős utánpótlás győzelem
A Ceglédi VSE utánpótlás csapatai is megkezdték a bajnoki szereplést. Az U 21 és U 17 labdarúgói is itthon léptek pályára és mindkét mérkőzésen magabiztos hazai győzelem született.
U-21: Ceglédi VSE – ASE Római Fürdő 4-0
Gólszerzők: Hazafi Á., Viniczai V....
Győzelem az első hazai mérkőzésen
Az egy csoportos labdarúgó NB II. második fordulójában lépett hazai pályára először a Ceglédi VSE csapata. A Kozármisleny csapatát fogadták, akik ellen nagyon értékes győzelmet szereztek. Ványi Zsolt vezetőedzőt kérdeztük a mérkőzés után:
Gratulálunk a győzelemhez! Hogyan értékeled a találkozót...
Hölgyeknek ingyenes a belépés !
A Ceglédi VSE labdarúgó szakosztálya az idei szezonra igazán szurkolóbarát belépő árakat adott ki. A hölgyeknek egyáltalán nem kell jegyet váltani, de a férfiaknak sem kell nagyon mélyen a pénztárcába nyúlni. Mindössze 500 forint ellenében tekinthetők meg a CVSE...
A szezon első hazai mérkőzése következik
A labdarúgó NB II. 2013-2014 első hazai mérkőzésén a Ceglédi VSE a Kozármisleny csapatát fogadja 08.24-én szombaton 17,30 órakor a Malomtószéli pályán. Az összecsapásról Ványi Zsolt vezetőedzőt kérdeztük.
Mit várhatunk a találkozón, mire számítasz ?
- Amit várok, az nem biztos,...
CEVA Sport Kft a CVSE-ben
A Ceglédi Vasutas Sportegyesület Kft-t alapított , hogy elindítsa labdarúgó csapatát az egy csoportos NB II.-ben. A Kft ügyvezetőjével Sági Ferenccel beszélgettünk.
Miért volt szükség erre a lépésre ?
- Az NB II.-ben az idei szezontól már csak Kft formájában...
Vereség az első fordulóban
Megkezdődött a profivá szervezett labdarúgó NB II. Az első fordulóban A Ceglédi VSE Szigetszentmiklóson lépett pályára, ahol a 80.percben kapott góllal vereséget szenvedett. Ványi Zsolt vezetőedző nyilatkozata a mérkőzés után. - Egy gólos mérkőzésre számított, de sajnos a hazaiak...
Tovább újul a CVSE pálya
Két hete befejeződött a center pálya gyep cseréje, ami alá automata öntöző berendezés került, de ez csak egy kis része annak a tervnek, amelyek megvalósulásával egy modern sport komplexummá válik majd a Malomtószéli sporttelep. Jelenleg a munkálatok két fronton...
Indul a pontvadászat
A hétvégén már bajnoki pontokért küzdenek a Ceglédi VSE labdarúgói. A 2013-2014 évi bajnoki szezon első fordulójában Szigetszentmiklóson lép pályára a csapat. A szezonra kitűzött célról és a vasárnap 17,30-kor kezdődő mérkőzésről Ványi Zsolt vezetőedzőt kérdeztük.
Mi az elvárása a...
Győzelem Putnokon
Az idei szezon első tétmérkőzését Putnokon játszotta a Ceglédi VSE labdarúgó csapata. A Magyar Kupa első fordulójában magabiztos győzelmet szereztek a fiúk. A találkozó után Ványi Zsolt vezetőedző értékelte az összecsapást :
- A várakozásnak megfelelően küzdelmes mérkőzést játszottunk, ahol...
Sikeres volt a főpróba
A 2013-2014 évi bajnokság utolsó nyári felkészülési mérkőzését hazai pályán játszotta a Ceglédi VSE labdarúgó csapata. Az alacsonyabb osztályban játszó FC Hatvan elleni találkozó sima Cegléd győzelmet hozott. A mérkőzés után Ványi Zsolt vezetőedző nyilatkozott a ceglédisport.hu-nak :
- Túl...
Babgulyással várják a szurkolókat
Augusztus 6-án kedden játsza első hazai mérkőzését a Ceglédi VSE csapata. A Hatvan elleni felkészülési mérkőzés egyben az felújított pálya avatója is. Az összecsapás 17,30-kor kezdődik, de érdemes maradni a lefújás után is, ugyanis a vezetők és játékosok szurkolói...
Hol nyaraltak a ceglédi sportolók 3. rész
Új sorozatunkban megszólaltatunk néhány ceglédi sportolót, hogy hol töltötte a nyári szünetet. Ezúttal a labdarúgó csapatot kerestük fel.
Ványi Zsolt vezetőedző : - Az osztályozó mérkőzések miatt elég rövidre sikeredett a nyári szünet. Kétszer négy napot töltöttem a családommal. Nagyon...
Eddig belefértek a vereségek
Öt idegenbeli felkészülési mérkőzésen van túl a Ceglédi VSE labdarúgó csapata, melyből az utolsó négyen vereséget szenvedett. Ványi Zsolt vezetőedzőt kérdeztük: Túrkevén 16-1-re nyertünk, majd Soroksáron 3-0, Szolnokon 3-1, Szekszárdon 3-2, Kecskeméten 3-1 arányú vereséget szenvedtünk. Miért sikerült ilyen...
Villanyfényes edzőmeccs Szolnokon
Szerdán Szolnokon játszott edzőmérkőzést a CVSE labdarúgó csapata. A mérkőzés után Ványi Zsolt vezetőedző értékelte a találkozót :
- Nagyon szép gólt rúgtunk Kormos révén, így 1-0-ra még mi vezettünk, majd egy buta kapus hiba után egyenlített a Szolnok. A...
Kilenc új igazolás a CVSE labdarúgó csapatában
Hamarosan kezdetét veszi az egy csoportos labdarúgó NB II. 2013-2014 évi szezonja. A CVSE csapatával már együtt edzenek az új játékosok. Az idei keret kialakításánál figyelembe kellett venni az MLSZ előírásait is, miszerint minden mérkőzésen végig játszania kell legalább...
Szabó Attila-Legkedvesebb sport élményem
Sorozatunkban ezúttal Szabó Attilát a Ceglédi VSE labdarúgó szakosztály utánpótlás vezetőjét kérdeztük legkedvesebb sport élményéről.
- A labdarúgáshoz kötném a két legkedvesebb sport élményemet. Az egyik az, amikor a Cegléd Rendőrkapitányság csapatával megnyertük a BM Országos labdarúgó Bajnokságot. Ezt a...
Készülnek a labdarúgók
Az elmúlt héten megkezdték a felkészülést a 2013 - 2014 évi bajnokságra a Ceglédi VSE labdarúgói. Idegenben kezdik a mérkőzés sorozatot Augusztus 17-én, vagy 18-án Szigetszentmiklóson, melyet műfüvön rendeznek meg. Megtörtént a Liga Kupa csoport beosztása is. A Ceglédi...
Focistáink megkezdték a felkészülést
Július 8-án hétfőn megkezdték őszi felkészülésüket a CVSE labdarúgói. Ványi Zsolt vezetőedzőt kerestük fel kérdéseinkkel :
- Hétfőn megkezdtük a hat hetes felkészülésünket. Sok csapat már korábban elkezdte a munkát, de mivel mi az osztályozó miatt két héttel meghosszabbítottuk az...