A női kézilabda NB II. 20. fordulójában csarnok beázás miatt félbeszakadt Ceglédi Kék Cápák-Gárdony mérkőzést játszották újra kedden este a Gál József Sportcsarnokban. A találkozó ezúttal sem ment zökkenő mentesen, mert a vendégek másfél órás késéssel érkeztek, így közel egy órás csúszással kezdődött a tabella második helyéért vívott rangadó. A több, mint háromszáz néző remek hangulatot teremtett a csarnokban, sok holtponton átsegítve a Cápákat, akik még kettős hátrányban is gólokat tudtak szerezni, de végig futottak az eredmény után. Remekül küzdött a Cegléd, de nem voltak egyenlőek a feltételek. A hazai kezdő sorból négyen hiányoztak, óriási energiákat mozgósítottak a pályára lépők és sok technikai hibát vétettek, ráadásul sokszor a játékvezető páros, illetve hármas tévedései is rendre a Cápákat sújtották. Jó volt látni, hogy ennyi nézőt ki tudott csalni a ceglédi női csapat is, akik szívüket, lelküket kitették, de a Gárdony megállította őket a bravúr sorozatban. 

Ceglédi Kék Cápák – Gárdony-Pázmánd NKSE 21 – 27 ( 10 – 13 )

Cegléd: Juhász Bernadett(kapus),Tóth Adrien 8/3, Dobos Renáta 4, Oláh Henrietta 4/2, Prókai Anett 3, Györe Lilla 1, Asztalos Dóra 1, Hörömpő Dóra, Mester Szabó Anett, Lagyjánszki Nikolett, Német Beáta

Kiállítás 8 ill 4 perc

Hétméteres 7/5 ill 4/3

Jakab László edző: – Ezen a mérkőzésen a jobb csapat győzött. Többen voltak, rutinosabbak voltak. Az elmúlt hetekben három játékost vesztettünk el és sajnos nem vagyunk annyian rutinos játékosok, akik ezt kibírhatják egy ilyen ellenfél ellen. Nagyon sok technikai hibát vétettünk, amivel nagyon nehéz nyerni. Le a kalappal a lányok előtt, mert az utolsó pillanatig küzdöttek. Köszönöm a szépszámú szurkolónak, hogy kilátogattak a mérkőzésre, remélem jövőre is kitartanak mellettünk, mert akkor is szerethető Cápa csapatunk lesz. 

-pézsé-

Capak-Gardony

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here