A Női kézilabda NB II. 18. fordulójában az FTC U22 csapatát fogadták a Cápák Abonyban. A felnőttek nagyot küzdöttek a második félidőben, de az addig begyűjtött hét gólos hátrányt már nem tudták ledolgozni. Az ifi csapat 9 gólos hátrányból hozta ikszre a meccset a Százhalombattával szemben, a serdülők pedig bravúr győzelmet arattak az FTC korosztályos csapata ellen. Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – FTC U22   24 – 28 ( 10 – 17)

Abony, 100 néző, vezette Pávlics, Sipos

Cegléd: Juhász Bernadett, Szegedi Brigitta (kapusok), Ade Sowunmi 6, Vuletity Szuncsica 5, Orján Viktória 5, Peszeki Laura 3(2), Dobos Renáta 2, Török Melinda 2, Farkas Szimonetta 1, Csábi Zsuzsanna, Imregi Blanka, Tóth Zsófia, Árvai Laura, Pál Regina, Imbre Anna, edző Tóth Norbert

Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4

Kiállítások: 10, ill. 4 perc

Tóth Norbert: – Lett volna okunk visszavágni az őszi mérkőzésünk miatt, ám az első félidei számtalan hibáinkra és a kétes játékvezetési ítéletekből a második félidőre nem tudtunk csak felzárkózni a Fradi csapata ellen. Nagyon csalódott vagyok, mert ha úgy küzdünk és játszunk, mint a második játékrészben, akkor itthon tarthattuk volna a 2 pontot, de sajnos nem így lett. Remélem, ha a lányok is elhiszik, hogy az elejétől fogva képesek a jobb teljesítményre és csapatként vonulnak ki, akkor lehet, hogy győztesen is el tudjuk hagyni a pályát…

Ifi mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – Százhalombattai Vuk Se 40 – 40 ( 18 – 24 )

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka (kapusok), Peszeki Laura 11(1), Tóth Zsófia 6, Ferenczi Lili 5(1), Kaspusi Anna 4, Kaposvári Vanda 3, Pető Blanka 3, Pesti Gréta 2, Kiss Vivien 2, Józsa Luca 2, Simon Anna 1, Kádár Kata 1, Imbre Anna, Kiss Lilien, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 3/2, ill. 6/4

Kiállítások: 8, ill. 4 perc

Ade Sowunmi: – Szerettük volna az ősszel Battán elveszett pontokat visszaszerezni. Lehet emiatt kezdünk görcsösen és sok hibával. Az első félidőben egyszerűen nem tudtunk kellőképpen koncentrálni sokat hibáztunk támadásban ezt a mai ellenfelünk pedig kihasználta és 9 gólos előnyre is szert tett, de a második félidőben egységes csapatként nagyot küzdve sikerült 1 pontot itthon tartani. Nagyon köszönöm és gratulálok a lányoknak a második félidei teljesítményhez!

Serdülő mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – FTC 44 – 40 ( 22 – 21 )

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka (kapusok), Pesti Gréta 13(2), Imbre Anna 8, Kaposvári Vanda 7(1), Ferenczi Lili 6, Kapusi Anna 4, Józsa Luca 3, Dengi Csenge 3, Medveczky Anna, Kövecses Judit, edző Ade Sowunmi

Hétméteresek: 4/3, ill. 7/6

Kiállítások: 12, ill. 4 perc

Ade Sowunmi: – A Ferencváros ellen játszani nagyon nagy kihívás és nagy akarattal jár. Ez valamiért más és mindig nagyon várjuk. Ősszel már a Népligetben megmutatták a lanyok, hogy bennük van a győzelem. Akkor sajnos az még nem sikerült, de nagyot küzdve és büszkén jöhettünk haza a vereség ellenére. Ma minden más volt! Az első perctől uraltuk a meccset, mikor elfáradtunk akkor az ellenfél felzárkozott, de mozgósítottunk minden tartalék energiánkat és nem engedtük, hogy ma ne a miénk legyen a 2 pont. Annyira elfáradtak a lányok, hogy igazán örülni sem tudtak a győzelemnek. De ma nagyot ment MINDENKIT! Büszke vagyok és nagyon köszönöm, hogy ilyen játékkal, küzdéssel egymást segítve nyertünk! Igaz van még pár mérkőzés a szezonból de ma nálam ez a csapat bajnok csapat lett!

-pézsé-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .