A női kézilabda NB II. őszi zárófordulójában Abonyban lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata. A felnőttek rég nem látott remek formában szinte állva hagyták a jó erőkből álló Pénzügyőrt, a serdülők nagy csatában, az ifisták pedig könnyedén győzték le az Emericus Se korosztályos csapatait.

Eredmények:

Felnőtt mérkőzés

Ceglédi Kék Cápák – Pénzügyőr SE U22 34 – 26 ( 19 – 9 )

Abony, 80 néző, vezette Takács, Tárnyik

Cegléd: Szegedi Brigitta, Juhász Bernadett(kapusok), Farkas Szimonetta 7, Pocsai-Halasi Réka 7(1), Földi Mónika 6, Ade Sowunmi 4, Tóth Adrien 3, Tóth Zsófia 3, Török Melinda 2, Vuletics Szuncsica 1, Dobos Renáta 1, Peszeki Laura, Farkas Fruzsina, edző Tóth Norbert

Hétméteres: 1/1, ill. 5/3

Kiállítás: 10, ill .4 perc

Tóth Norbert: – Azt kértem a lányoktól, hogy az idei év utolsó, ráadásul hazai meccsére próbáljanak még jobban koncentrálni, legyenek határozottak és működjenek igazi csapatként. Mindenki előtt le a kalappal, hiszen, remekül kezdtük a mérkőzést, magabiztos védekezéssel és kiváló kapusteljesíménnyel, melyből könnyed gólokkal sikerült ellépnünk ellenfelünktől. Mikor felállt fal ellen kellett játszanunk, szép játékkal és helyzetkihasználással sikerült befejeznünk a támadásainkat. Második félidőben is sikerült hozni védekezésben és támadásban is amit megbeszéltünk, egészen addig, amíg nem váltott védekezésben a Pénzügyőr. Szerencsére sikerült megtartani az előnyünket és hatalmas győzelmet tudtunk a mai napon behúzni. Ez a hozzáállás kell ahhoz, hogy a tavasszal még több pontot szerezzünk. Gratulálok mindenkinek!

Ifjúsági mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Emericus SE   44 – 23 ( 22 – 9 )

Cegléd: Semetka Gréta(kapus), Peszeki Laura 9(1), Pintér Zsófia 9(1), Tóth Zsófia 7(1), Simon Anna 6(1), Kiss Vivien 6, Kovács Alíz 3, Bajzáth Zsófia 2, Benkő Barbara 1, Farkas Fruzsina 1, edző Ade Sowunmi

Hétméteres: 5/4, ill. 7/5

Kiállítás: 2, ill .6 perc

Ade Sowunmi: – Egy könnyebb mérkőzés következett, melyen kicsit az önbizalom növelése volt a cél, illetve, hogy kipróbáljam a lányokat más posztokon más felállással. Egész jól szerepeltek, de látom és tudom mi az ami hiányzik. Jó volt látni, hogy bátran próbálkoztak és kevés hibával játszottak a lányok. Gartulálok mindenkinek! Jó pihenést a szünet alatt!

Serdülő mérkőzés:

Ceglédi Kék Cápák – Emericus SE 32 – 31 ( 16 – 14 )

Abony, 100 néző, vezette Imregi, Mezei

Cegléd: Semetka Gréta, Sila Réka(kapusok), Pesti Gréta 7(3), Pintér Zsófia 6(2), Józsa Luca 4(2), Imbre Anna 3, Bajzáth Zsófia 3, Kapusi Annamária 3(1), Kiss Vivien 3, Kádár Kata 2, Dengi Csenge 1, Horváth Evelin, Kövecses Judit, Petró Zsanna, Kaposvári Vanda, edző Ade Sowunmi

Hétméteres:  8/7, ill. 13/9

Kiállítás:  6, ill. 6 perc

Ade Sowunmi: – Újra egy szoros meccs következett, amit mi tudtunk is. Míg a fáradság nem érte el a csapatot addig kezünkben volt a meccs, de ahogy az utóbbi időben jellemző volt, sajnos azt láttam újra, hogy szétesik a csapat és az ellenfél ezt kihasználva felzárkózott, de ekkor a lányok nem roppantak össze, hanem küzdöttek és megnyerték a meccset. Nagyon örülök, jó volt látni ezt az akarást és így zárni a szezon első felét a legjobb. Gratulálok mindenkinek!

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here