Cegléden rendezték meg az MMA Világszövetség hivatalos magyar bajnokságának első fordulóját. A versenyen a ,,ketrecharc” képviselői azért küzdöttek, hogy bekerüljenek a magyar MMA-válogatottba. A legjobbak a nyeremények mellett részt vehetnek az oroszországi Európa-bajnokságon, majd a kínai világbajnokságon. A bajnokság egyik főszervezője a városunkban él. Halmi Viktor a „ketrecharc” 2014-es világbajnoka, továbbá a magyar MMA történetének egyik legsikeresebb versenyzője.

HALMI VIKTOR, főszervező: – A WMMA-nak rendeztük itt Cegléden az első fordulóját a fő támogatónk Lacza Ádám képviseletében. Mindemellett az én klubomnak a saját rendezésű gálája is. Évekkel ezelőtt már szerveztek hasonló versenyt. Hat év kihagyás után úgy gondolták, hogy ideje újra a köztudatba hozni a ketrecharcot. Nem jelentkezéses volt a verseny, hanem előre megtervezett Fight Card alapján kerültek be a küzdők. 14 párosítás jött létre különböző szabályrendszerben. Az ország minden részéről érkeztek a megmérettetésre. Például Gyuláról, Békéscsabáról, Kecskemétről, Budapestről, Szegedről, de legfőképp Ceglédről. A teljesség igénye nélkül mondtam. A bajnokságon a két főmeccsen kívül rengeteg amatőr mérkőzés volt. A különbség a menetidőben mutatkozott meg. A két fő meccs profi szabályrendszerű. A menetidő háromszor öt perc, egy perces pihenőkkel, az amatőröknél pedig háromszor három perc, egy perces pihenőkkel. Gyakorlatilag a profi körítés abban merül ki, hogy lesz egy bevonulás és show jelleggel csináltuk meg a gálát. Az első fordulón jól teljesítő amatőr versenyzők ajándékjutalmakban, a profik pedig pénzdíjban részesültek. A megmérettetés elsődleges célja a világbajnokságra való kvalifikáció.  A legjobbak részt vehetnek az oroszországi Európa-bajnokságon, majd a kínai világbajnokságon.

-Ceglédi Városi Televízió-

-fotó Takács Tamás-

MMA Cegled-foto Takacs Tamas1 MMA Cegled-foto Takacs Tamas

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .