A tervek szerint november 19-én nyit a ceglédi jégpálya a Szabadság téren. Az idei télen is nyitott pályán, csodás ünnepi fények mellett korizhatunk majd. Az előkészületekről és néhány újdonságról az üzemeltető Ceglédi Sportcsarnok Kft. ügyvezető igazgatóját, Ványi Zsoltot kérdeztük:

– Jelenleg a tervezett ütemnek megfelelően haladunk. Az építkezés fizikai részével időben kész leszünk, a nyitás idejébe csak az időjárás szólhat bele. Az esőn múlik sok minden, mert ha esni fog, az nagy mértékben nem segíti a munkánkat, hogy legyen normális jég jövő hétre. 

Milyen újdonságokra számíthatunk az idén?

– Az idén szeretnénk élő kapcsolatot a látogatókkal ,amihez igénybe vesszük a közösségi médiák felületeit. Lesznek heti akcióink ,mely keretében minden héten kisorsolunk egy családi vendéglő által felajánlott romantikus vacsorát. Ez a randi a jégen programunkhoz kapcsolódik majd. A korcsolyázó pároknak majd fotót kell készíteni magukról korcsolyázás közben és ő között sorsoljuk majd ki a vacsorákat. Ilyen formában majd nagyszülők és unokák között is tartunk majd sorsolásokat. Ezeken kívül nagy változás nem lesz, próbáljuk ugyanazt a kulturált környezetet biztosítani, mint tavaly, átöltöző sátorral, őrzött szekrényekkel, érték megőrzővel. Bízunk abban, hogy a nyitásunk után majd kegyébe fogad minket az időjárás.

Jövő héten további információkat közlünk a cegledisport.hu oldalán a belépő díjakról, bérletekről és a plusz szolgáltatások árairól.

-pézsé-

jegpalya-epites

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .