A sportban, különösen az élsportban, ahol hosszú hónapokon keresztül zajló, nagyon komoly felkészülés előzi meg a bajnoki, vagy világversenyeken való részvételt, nem mindegy, hogy a teljesítés pillanatában mennyire összeszedett a versenyző, mennyire képes a benne lévő teljesítményt felmutatni ott és akkor. Az egyik legerősebb ellenerő, ami ezt akadályozza, a verseny előtt fellépő stressz, lámpaláz. A tünetek ismerősek: enyhe izgalmi állapot, kipirulás, izzadás, szapora szívverés, légszomj, hányinger, hasmenés, enyhe remegés, álmatlanság, enyhe vérnyomás emelkedés. A folyamat egészen az eszmélet elvesztéséhez is eljuttathatja az embert. Hogy ki, milyen mélyen csúszik bele ebbe az állapotba, az nagymértékben függ az illető fizikai – lelki – szellemi habitusától, szoktuk mondani, mennyire erős lelkileg.

A rendelkezésre álló lehetőségek, elsősorban sportpszichológusok által javasolt technikák mellé kiegészítésként, de önállóan is javasolt a személyre szabott, orvos által javallt homeopátiás kezelés. Ismételten hangsúlyozva, hogy tartósan fennálló érzelmi problémák esetében szakorvosi kivizsgálás szükséges. Ennek birtokában viszont ilyen esetekben is jó kiegészítő, vagy önálló terápia a homeopátia, az úgynevezett alkati szerek, aminek felírása homeopátiás orvos feladata.

Verseny előtti stresszes állapot csökkentésére attól függően, hogy a tünetek közül, melyek a dominánsak, számtalan homeopátiás tüneti szer áll rendelkezésünkre. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány hatóanyag: Gelsemium, Ignatia, Argentum nitricum, Nux vomica, Lycopodium, stb.

Mindenkinek, akit érint, érdemes még időben, tehát a jelentős versenyek előtt rátalálnia a neki megfelelő, és valóban működő szerre, szerekre. Ebben segíteni tud a homeopátiás orvos, aki alapos kikérdezés és vizsgálat után, a habitus ismeretében, személyre szólóan, egyéb más tünetek panaszok figyelembe vételével keresi meg a legjobban segítő szert.

Betegség esetén feltétlenül kérje ki homeopátiás orvosa véleményét!

Forrás: sportorvos.hu

homeopatia

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .