A labdarúgó NB III 12. fordulójában a Balassagyarmati VSE csapatát fogadta a Ceglédi VSE a Zsengellér Gyula Sporttelepen. Kőházi Ádám tudósítása:

Nem indult jól a mérkőzés, hiszen többen sérültek, vagy betegek voltak, így nem álltak Makrai László rendelkezésére. Ráadásul Takács is megsérült a bemelegítés közben, így nem tudta vállalni a játékot. Majd a második percben rögtön két óriási helyzet alakult ki a kapunknál, az elsőnél Kis védett a második próbálkozásnál pedig a felsőléc mentett.

A folytatásban is inkább a mi térfelünkön zajlott a játék, a vendég csapat tudott irányítani és a helyzeteik is megvoltak, de újabb gólt szerencsére nem született belőlük. Egészen a 23. percig kellett várni ceglédi lehetőségre, akkor Majoros adott nagy passzt Bartosnak, aki nem tudta ellőni a kapus mellett a labdát, elakadt benne, majd az ismétlést is hárítani tudta a hálóőr.

Az első játékrész utolsó 15 percében már mi is gyakrabban mentünk át az ellenfél térfelére, de helyzetei inkább a vendégeknek voltak. Jól jött a szünet.

A második félidőre jól jött ki a csapat, az elejétől látszott, hogy nagyon akarnak a játékosok. Az 55. percben volt is egy lehetőségünk, amit érdemes volt feljegyezni, majd a 71. percben Herczeg közelről fejelt fölé. Mi élénkebben futballoztunk, a vendégek játéka pedig talán ezáltal visszaesett a helyzeteik száma is jelentősen lecsökkent. 

Próbálkozott a csapat az utolsó pillanatig, de a vendégek tizenhatosánál sajnos elakadt a támadások többsége. Így nem sikerült kiegyenlítenünk, pontokat vihetett el a Malomtó szélről a Balassagyarmat.

Ceglédi VSE – Balassagyarmati VSE 0:1

-pézsé-

-fotó CVSE labdarúgás-

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here