Öt fordulóval a szezon vége előtt, április 27-én Kecskeméti Józsefet nevezték ki vezetőedzőnek a CVSE labdarúgó csapatánál Szabó István helyére. A bajnokság végeztével Kecsó kérésünkre értékelte az őt érintő mérkőzéseket:

U-21

– Mielőtt bele kezdenék a felnőtt csapat értékelésébe, szeretném kifejezni a büszkeségemet és gratulálni az U21-es csapatnak! A tavalyi évad után az idén is harmadik helyezést értek el a másodosztályban. Benne volt a második hely is a gárda szereplésében, de azt az ősszel két balul sikerült meccsel eltoltuk. De így is dicséret illeti a fiúkat! Köszönettel tartozom a szülőknek is, akik végig kitartottak mellettünk, hittek bennünk és a játékunkban és nem utolsó sorban Virág Ferenc edző kollégámnak aki átvette tőlem a fiúkat míg én a felnőtt csapatot edzettem.

Kecso- foto Takacs Tamas

Hatalmas lelkesedéssel, nem kisebb büszkeséggel láttam munkához a felnőtteknél. Nagyjából képben voltam a csapattal kapcsolatban, de ahogy teltek az edzések ,ahogy túl voltunk a bajnok vendégeként lejátszott és a Balmaz elleni sorsdöntőnek gondolt – mint később kiderült ha nyerünk hazai pályán a közvetlen vetélytárs ellen akkor is kieső helyen végzünk-  mérkőzéseken, nos akkor tudatosult bennem, hogy nem véletlen a tabellán elfoglalt helyezésünk, hogy alig lövünk gólt, elvétve volt nyertes mérkőzésünk, viszont a hálónk elég sűrűn megzörrent. Sajnos nem beszélhettünk csapatról,nem volt egység sem az öltözőben sem a pályán. Egyénileg több  olyan játékos szerepelt a Vasutasban akik megjárták a magasabb osztályt is, de ebből fikarcnyit sem láttam vissza, keveset és lassan futottunk, a párharcokat rendre elveszítettük és ha sikerült is helyzetekig eljutnunk -a Balmazújváros elleni kiesési rangadón tizenkét !!! kapura lövésünk volt, közöttük ziccerek és nem találtunk be, hátul viszont négyből-négy az arányunk-  azokat rendre elhibáztuk, ami képességbeli hiányosságokat is felvet.

Ha alaposabban megvizsgáljuk a sorsolásunkat, akkor kijelenthetem, hogy szinte reménytelen helyzetben vettem át a csapatot és bánatomra nem is tudtam megbirkózni a feladattal. Háromszor utaztunk idegenbe, ebben benne volt  a későbbi bajnoki első Vasas és második Békéscsaba,  illetve a hazai pályán stabil játékot nyújtó Ajka elleni mérkőzés.

CVSE-foto Takacs Tamas

Hazai pályán a két közvetlen rivális ellen játszottunk. Először a télen horvát légiósokkal megerősített Balmazújvárost fogadtuk. Fokozott érdeklődés előzte meg a kiesési rangadót, többen akkor jártak évek óta először a Malomtó-szélen, de hiába nyújtottuk az évad játékát, még a kihagyhatatlant is kihagytuk,  így lógó orral, megszégyenülve vonultunk az öltözőbe. A második hazai meccsünkön a szebb napokat látott Kaposvár gárdáját láttuk vendégül és a becsületünkért küzdve itthon tudtuk tartani a három pontot, de mint utólag kiderült, ez is kevésnek bizonyult, mert a szezonzárón csak asszisztáltunk a csabai örömünnephez!  Hatalmas problémát jelentett a mérkőzések utolsó harmada.  Addigra a játékosok saját bevallása szerint kiütközött a fáradság, légszomj, így többször kellett ezen ok miatt változtatni!

CVSE_cimer

Szeretném megköszönni az értünk szorítóknak, hogy a végletekig kitartottak mellettünk, mikor már kész ténnyé vált, hogy alá szállunk akkor is kaptam biztató szavakat. Rengetegen nekem szegezték a kérdést, miért nem játszatok fiatalokat. A válaszom két részből áll. Mert nem lett nekik kiváltva a felnőtt bajnokságra a játékengedély! A második az sokkal szomorúbb, mert nem érdemlik meg, nem úgy élnek, nem úgy készülnek, nem úgy edzenek ahogy kell! Az hogy valaki fiatal nem érdem, hanem állapot és ezzel a többség visszaél. Most sötéten látom a jövőt, bizonytalannak érzem a ceglédi foci helyzetét, de hiszem, hogy nem kell újra harminchárom évet várnunk, hogy NB II-es mérkőzést rendezzenek a Malomtó-szélen. HAJRÁ VASÚÚTASOOK !

-pézsé-

-fotó Takács Tamás-

Kecso

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here