A Ceglédi VSE labdarúgó csapata szombaton Szegeden játszotta idei harmadik felkészülési mérkőzését. A CVSE szerdai hazai Vasas elleni győzelme után Szegeden is győztesen hagyhatta el a pályát. Kőházi Ádám tudósítása:

Szombat délután 15 órától lejátszotta csapatunk a harmadik edzőmérkőzését is Szegeden az NB II-be szintén feljutó SZEOL ellen. A nagy melegben lejátszott mérkőzés első 25 percében a hazaiak csak néha-néha találtak át a mi térfelünkre, mi birtokoltuk többet a labdát, de a mezőnyfölény nem hozott nagy helyzeteket. Több kisebb-nagyobb lehetőség is adódott számunkra a szegediek kapuja előtt, ezek zömében pontrúgásokból alakultak ki. Az első félidőben egyébként elég kemény játékot láthattunk a csapatoktól, akik számtalan szabálytalansággal jelezték, hogy nem egy kellemes délutáni focizásra várták a mi fiainkat. A félidő derekán a 24. percben egy előre ívelt labdából  megszerezték a vezetést a hazaiak, de a jó hír az, hogy gyakorlatilag ez volt ellenfelünk első és utolsó komolyabb lehetősége. A második félidőben is folytatódott a biztos labdatartás, kisebb helyzetekkel, pontrúgásokkal, majd fölényünket gólokra is tudtuk váltani. Először Popovics passzából Kovács Botond vezethette a kapusra a labdát, amit gyönyörűen lőtt el mellette, majd az utolsó 10 percben Markó Ádám szerezte meg a vezetést és a győzelmet jelentő találatot. A csapat a harmadik mérkőzésén a második győzelmét is behúzta, így őrzi veretlenségét a felkészülés során.

Kezdő csapat:

Horváth – Wild, Farkas V., Farkas A., Valkovszki – Csordás Sz. – Albert Á., Asztalos, Popovics – Kovács, Horváth B.

Csereként a második félidőben beálltak:

Markó, Makrai, Albert I., Pozsár, Szabó, Babolek, Kozák, G Bíró

-pézsé-

-fotó Kőházi Ádám-

Szeol-CVSE

 

 

 

 

 

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .