A labdarúgó NB III 3. fordulójában 12-én szombaton 17:30-kor igazi rangadó várja a ceglédi foci kedvelőit. Az eddig még veretlen és gólt sem kapó Ceglédi VSE hazai pályán fogadja a hasonló erényekkel bíró Kazincbarcikát. Ezúttal Virágh Ferenc pályaedző nyilatkozott a várható mérkőzésről:

– Úgy gondolom, hogy eddig is rangadókat játszottunk, hiszen az első bajnoki mindig nehéz és az RKSK ellen is nehéz meccset játszottunk. Mi ugyanolyan meccsnek tekintjük a most szombatit is, mint a többit. Mindenképpen nyerni szeretnénk itthon, illetve szeretnénk kiszolgálni a közönségünket, úgy mint eddig. Persze látjuk, hogy melyik csapat emelkedik ki a többiek közül és idetartozik a Kazincbarcika is, ennek megfelelően készültünk ellenük. Komolyan vesszük a mérkőzést és a három pontért fogunk harcolni.

-pézsé-

Viragh Ferenc

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here