Jól szerepeltek labdarúgó utánpótlás csapataink az elmúlt hétvégén. Az U-21 és U-17 magabiztosan tartotta itthon a három pontot. Az U-15 győzelmével újabb helyett lépett előre, már második korcsoportjának bajnokságában.
U-21: Ceglédi VSE – Salgótarjáni BTC 6-1
Gólszerzők: Viniczai (2), Üres-Farkas (2), Erős, Juhász Kecskeméti József edző: Jól kezdtük, jól folytattuk és jól fejeztük be a mai mérkőzést. Sikerült vissza vágnunk az őszi, furcsa körélmények között elszenvedett vereségért. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ebben a felállásban nem sok csapat ver meg minket. Vasárnap Vecsésen RANGADÓ !!!
U-17: Ceglédi VSE – Salgótarjáni BTC 7-3
Gólszerzők: Hazafi (3), Papp (2), Czagány, Kovács Kurucsai Milán edző: Az első félidőben becsúszott védelmi hiba miatt hátrányban fordultunk. A második játékrészben magára talált a csapat, remek hozzáállással megfordítottuk az eredményt. Sok gólos mérkőzésen megérdemelten nyertünk.
U-15: Dabas FC – Ceglédi VSE 1-9
Gólszerzők: Szlezák(3), Berkes (2), Petrik, Pataki, Hazafi, Cseh
Farkas János edző: A mai mérkőzésen csak az eredménnyel lehetek elégedett, illetve a második félidővel. Sajnos az első félidőben nagyon öncélú volt a játékunk, és nagyon sablonos. Az első félidőben mutatott játékunk intőjel lehet a rangadókra nézve, így nem szabad hozzá állni egy mérkőzéshez.
U-14: Dabas FC – Ceglédi VSE 6-2
Gólszerzők: Kovács Bence, Dudás Dávid
Széchenyi Márton edző: A srácok ma megtapasztalhatták, hogy a futball gyönyörű, de egyben kegyetlen játék is. Hiába dolgoztunk ki az első 10 percben 3 ziccert is, hiába kezdtünk lehengerlően a komplett Budapest Honvéd II. csapata ellen, mégis a 10. és 20. perc között elveszítettük a mérkőzést. Először két óriási védelmi bakiból kaptunk egy-egy gólt, majd a kapusunk kiállítása és a megítélt büntető megpecsételte a sorsunkat. Ugyanakkor mégis pozitívan értékelem a csapatot. Az első félidőt elveszítettük 5:0-ra, de a szünetben új célokat meghatározva, tiszta fejjel, egységesen és elszántan kezdtük meg a második játékrészt. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen emberhátrányban megnyertük a második félidőt 2:1 arányban. Mindezt jó játékkal, tetszetős kontrákkal és fegyelmezett védekezéssel tettük. Emelt fővel távozhattunk Dabasról, gratulálok a csapatnak.
-Szabó Attila-