A labdarúgó NB III. vasárnapi játéknapján az újonc Hatvan csapatát fogadta a Ceglédi VSE a Zsengellér Gyula Sporttelepen. A CVSE a magabiztos győzelem mellett a a tabella jelenlegi harmadik helyét is megszerezte. Kőházi Ádám tudósítása:

A Jászberény elleni mérkőzés után csapatunk újra hazai pályán játszott
és ezúttal az idén feljutó FC Hatvan csapatát fogadtuk a Malomtó szélen.

Schőn László egy helyen változtatott csapatán az előző mérkőzéshez
képest. Két ceglédi születésű játékos cserélt helyet, a tizenhat éves
Juhász András helyére a felnőtt csapatnál már a sokadik szezonját töltő
G. Bíró Gergő került be.

Jól kezdtük a mérkőzést, a kezünkbe vettük az irányítást és a játék
többnyire ennek megfelelően a vendég csapat térfelén zajlott, de
helyzetekig nem jutottunk el. Az ellenfél tizenhatosánál elakadta a
támadásaink, vagy szögletre mentettek a védők. A hatvani csapat
ellentámadásaival veszélyeztetett, de komoly lehetősége nekik sem volt,
leszámítva egy távoli lövést, amit Tulipán magabiztosan védett a 32.
percben.

Nem sokkal később a sokadik pontrúgásunkat végezhettük el, ezúttal a
jobb oldalról. A labda mögé Kun állt, aki kapura is húzta, a labda pedig
a kapus kezei alatt a kapuba surrant! 1:0

Az első játékrészben nem volt több feljegyezhető helyzet, így maradt az
egy gólos előny a szünetre.

A második félidőben már jóval több komoly helyzetet láthattak a
kilátogató szurkolók. Lukács került kétszer is nagy helyzetbe az első 15
percben, de az első lövése elment keresztbe a kapu előtt, a második
pedig elakadt a kapusban. A folytatásban is dominálni tudtunk és ismét
Lukács került helyzetbe, ezúttal a 63. percben ez a lövése fölé ment.
Egy perccel később a kapu torkából mentett Szász és Bagó közösen, nagyon
nagy lehetőség volt a vendégek részéről.

A folytatásban is mentünk előre, ennek a 72. percben lett meg az
eredménye, amikor nagyszerű támadást vezettünk, aminek a végén Markó
passzolt Lukács elé, aki ezt a helyzetet már a kapuba lőtte! 2:0

Eltelt hat perc és a közben csereként beállt Szilágyi lőtt nagyszerűen,
de a labda a felsőlécen csattant. Nagy bomba volt, talán még most is
rezeg a léc, amit Sziszka eltalált. A 84. percben ismét egy szemre
tetszetős támadást vezettünk, aminek a végén Takácsot faltolták, a
büntetőt pedig Lukács értékesítette. 3:0

Sajnos nem sikerült kapott gól nélkül lehozni a találkozót, ugyanis az
utolsó percben egy büntetőt ítélt a játékvezető. A menteni akaró Szász
megelőzve a hatvani játékost, becsúszva elrúgja a labdát, majd a
lendülettől tovább csúszó lába az ellenfél játékosát is eltalálta. Ezért
nem gyakran szoktak büntető adni… Mindenesetre Kitl értékesítette a
megítélt tizenegyest, így a végeredmény 3:1 lett.

Örömteli, hogy újra győzni tudott a csapat, a sérülésből visszatért
Lukács pedig ott folytatja, ahol annak idején abbahagyta. Most jön két
idegenbeli mérkőzés, ahol gyűjtögetni kell a pontokat.

Ceglédi VSE – FC Hatvan 3:1

Kezdőcsapat:
Tulipán – Bagó, Szász, Bodó, Pesti – G. Bíró, Markó – Kun, Takács,
Kovács – Lukács

Cserék:
G Bíró helyén Juhász
Kovács helyén Szilágyi
Takács helyén Makrai

Gól(ok):
Kun
Lukács
Lukács

-pézsé-

-fotó Kisfaludi István-


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here