A csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián rendezték meg hosszú szünetet követően az év első válogató versenyét a serdülő korosztályban. Szombaton a kötöttfogásban, vasárnap szabadfogásban mérték össze a tudásukat a három hét múlva Szófiában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságon való részvételért. A Ceglédi VSE birkózói mind a két napon 5-5 fővel szálltak harcba a válogatottságért. Szombaton az 57 kg-ban szőnyegre lépő Józsa Attila három technikai tus győzelemmel jutott a döntőbe, ahol 6-1-es pontozással megnyerte a súlycsoportját. Ezzel kivívta az EB szereplés jogát. Ugyanebben a súlykategóriában a még utolsó éves Budai Ferenc egy vereség és három technikai tus győzelemmel a harmadik helyen végzett. Vasárnap a szabadfogás folytatta. Ebben a fogásnemben a válogatottsághoz a legközelebb a 62 kg-ban induló Mizsei Milán állt. Három győzelmet követően jutott a döntőbe, ahol szintén jól kezdett. Az első menetben egy akciót követően tusolta ellenfelét, de végül ellenfele kimenekült ebből a szituációból. A második menetben egy lábra támadásból ellenfele levitte és egy orsóból többször át forgatta, és ezzel elvesztette a mérkőzést és így az európa-bajnoki részvételt is.Testvére Ádám egy súly kategóriával fentebb 68 kg-ban vereséggel kezdett, de a vigaszágon tus és technikaitus győzelmekkel a bronzéremig menetelt.A szabadfogásban is szőnyegre lépő Budai Ferenc az 57 kg-ban szintén vereséggel kezdett, de a vigaszágon magabiztos győzelmeket követően ebbena fogásnemben is felállhatott a dobogó harmadik fokára.
Eredmények:
kötöttfogás 57 kg 1. Józsa Attila 3. Budai Ferenc
szabadfogás 57 kg 3. Budai Ferenc62 kg 2. Mizsei Milán68 kg 3. Mizsei Ádám
-Pap Ferenc-
