A Pler elleni budapesti győzelme után ismét idegenben lép pályára a Ceglédi KK SE a férfi kézilabda NB I.-ben. Ezúttal Komlóra utazik a Cegléd, ahol 21-én pénteken 18:00 órakor lépnek pályára. Kökény István vezetőedzőt kérdeztük:
A bajnoki tabellán nulla ponttal utolsó a Komló. Kötelező a győzelem a pénteki mérkőzésen?
– Nem annyira egyértelmű! Ahogy a hazai Komló elleni meccsel kapcsolatban is lenyilatkoztam, hogy nehéz lesz, most is azt mondom. A komlói körülmények, az utazás a csarnok a közönségük is nehezítik a jó szereplést. Remélhetőleg egészséges önbizalmat adott a Pler elleni győzelmünk, de semmiféleképpen sem lehetünk elbizakodottak. A sérüléseik miatt nem tudom kik fognak játszani a hazai csapatnál, ami méginkább nehezíti a felkészülésünket ellenük. Teljes gőzzel készülünk, csak erre a mérkőzésre koncentrálunk és győzni megyünk Komlóra.
-pézsé-