NB I.
A második fordulóban idegenben lépett fel először az első csapat mivel a Kecskemét elleni összecsapást 09.25-re halasztották. Nem kezdődött jól a találkozó hiszen mindkét párost elvesztettük egyiket döntő játszmában.  Az ellenfél elhúzott 5:1 majd 6:2-re csak az új játékosunk Bedő Zoltán tudta meccsben tartani a csapatot.Harcos jó játékkal minden mérkőzését megnyerte. Biedermann Dániel játéka az utolsó két mérkőzésre  feljavult és megcsillant a remény a döntetlenre 7:9-es állásnál, de mindkét utolsó mérkőzést döntő játszmában elvesztettük. Molnár Gergely betegséggel a háta mögött vállalta a játékot. Az egész találkozó alatt 6! döntő játszmás mérkőzést vesztettünk és csak 2-őt nyertünk meg.Ezen a találkozón az ellenfél jól játszott és  szerencse sem állt mellénk ennek ellenére a döntetlen minimum elvárás lett volna.
 
Egri Coop SE  I.- Szuperinfó-CVSE I.  11:7               
Győztek: Bedő Zoltán 4, Biedermann Dániel 2, Molnár Gergely 1
Pest Megye A
Az ellenfélnél Németh Károly sokszoros magyar bajnok tudott csak nyerni a mieink nem adtak esélyt a többieknek.  
Csömöri ASE I. – Szuperinfó-CVSE III.      5:13
Győztek: Fodor Árpád 3, Péter Aladár 3, Szalkai Attila 3, Lőrinczi Károly 3 és a Szalkai A.-Péter A. páros.
Pest Megye C
Az újonc Délegyháza nem okozott gondot fiataljainknak.Két forduló után magabiztosan vezetik a bajnokságot.
Szuperinfó-CVSE IV.- Délegyházi ASE  18:0
Győztek: Szabó Márk 4, Hörömpő Ferenc 4, Szabó Márk 4, Tótin Kristóf 4  és a Tótin-Bozsó és a Szabó – Hörömpő párosok.
Ifjúsági és Serdülő Horvát Nemzetközi Bajnokság Varasdin 
Eredmények:
 
Serdülő csapat legjobb 8 közé került:
 
Magyarország „B” csapata (Ócsai Máté,Terék Norbert (KSI),Huzsvár Erik(KSI) alakulat
Egyéni:
Vígaszág 3.hely Ócsai MátéSzuperinfó CVSE
A rangos és igen népes mezőnyben Máté aki még csak újonc korú nagyszerűen helytált.
A 19 csapatból a selejtező csoportot Örmény,Svéd és Román-Montenegrói duót legyőzve a legjobb 8 közé kerültek  ahol a Belgáktól kaptak ki. Egyéniben a szenzációs 3. helyet szerezte meg a vigaszágon, ami a mezőnyt és az életkorát nézve nagyszerű teljesítmény, hiszen ezt 15 évesek között érte el.
-Gergye Zoltán-
ocsai-mate

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .