Pont nélkül zárt a CVSE a Vác ellen
Továbbra is nyeretlen és sereghajtó a Ceglédi VSE a labdarúgó NB II-ben. A 8. fordulóban vasárnap ideiglenes otthonukban Tiszakécskén fogadták a Vác csapatát, akik ellen ezúttal a döntetlent sem sikerült kicsikarni. Nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, nem szakadt le behozhatatlanul...
Műfüves pálya avatásra várják a gyerekeket
Október 24-én csütörtökön kerül hivatalosan átadásra a Malomtó széli Sporttelep műfüves pályája. A 14.00 órakor kezdődő ünnepségen köszöntőt mond Tállai András Belügyminisztériumi Államtitkár, Kiss Norbert Ifjúságért és Sportkapcsolatokért felelős helyettes Államtitkár és Földi László Cegléd Város Polgármestere.
Kb. 14.30-tól...
Foci utánpótlás – két győzelem, két vereség
U-21: Ferihegy Vecsés – Ceglédi VSE 4-0
Kecskeméti József edző: A téli felkészülést és a napi edzésmunkát is folyamatosan műfüvön végezzük. A tavaszi három rangadót füvön játszottuk és sajnos mindhármat el is veszítettük. Óriási a különbség a kétféle gyepszőnyeg között!...
Óriási bravúrral kezdett a CVSE
Óriási bravúrral kezdte NB II-es szezonját a Ceglédi VSE labdarúgó csapata. A Cegléd a nyitó fordulóban azt a Békéscsabát fogadta, akik tavaly még az NB I-ben vitézkedtek, az idén viszont nagy zakóba futottak a Cegléd ideiglenes otthonában Albertirsán. 3-0-ra...
A CVSE U14 csapata irreális körülmények mellett búcsúzott a rájátszástól
A Ceglédi VSE U14 csapata Gyulán játszotta az NB I-be jutásért vívott rájátszás második mérkőzését. Az első találkozón itthon legyőzték a Grosics Akadémiát, de idegenben már nem sikerült az újabb bravúr. A Ceglédi Vse.labdarúgás tudósítása:
U14-es csapatunk 3:1-es vereséget szenvedett...
Labdarúgó utánpótlás-sima győzelmek és váratlan vereség
U19
UTE - Ceglédi VSE 4:3
Cegléd: Szabó - Mécs, Puskás, Katona, Györe, Szlezák, Cseh, Nagy, Hazafi, Szabó, Krajcz, Cserék: Mécs helyett Dudás, Hazafi helyett Boros
Ceglédi gól: Györe K., Hazafi G., Nagy Zs.
Jók: Györe K., Hazafi G.
Kecskeméti József edző: - Egy olyan csapattól kaptunk ki, akit...
Labdarúgó utánpótlás eredmények
U17
Eger SE- Ceglédi VSE 2:1 (1:1)
Cegléd: Schwarcz - Dudás, Szebeni, Kotlár, Bodzsár, Juhász, Kovács, Vincze, Kartali, Lakos, Pintér, Cserék: Klemenc, Palotai, Nagy, Ecseri, Bilecz, Gulyás, Kelemen
Ceglédi gól: Pintér
Jók: Dudás, Pintér, Lakos, Juhász
Ványi Zsolt edző: - Már mondhatom azt, hogy sorra...
Négyet kapott a CVSE Tiszakécskén
Vasárnap játszotta első hazai mérkőzését Tiszakécskén a Ceglédi VSE. A labdarúgó NB II második fordulójában a vendég Eto Győr nagy csatában, de magabiztosan nyert a Cegléd ideiglenes otthonában. A Nemzeti Sport tudósítása:
CEGLÉDI VSE–WKW ETO FC GYŐR 0–4 (0–2)
Tiszakécske, 350 néző. Vezette:...
Labdarúgó utánpótlás eredmények
Fontos lépéseket tett a CVSE U12 és az U14-es csapatunk a minél fényesebb érem megszerzéséért.
U12-es korosztály
Az utolsó helyezett csapatot fogadtuk, de mégis nehéz mérkőzésre számítottam. Ellenfelünk...
Hatpontos meccset vesztett a CVSE
A labdarúgó NB II 31. fordulójában vasárnap a Kozármisleny otthonában lépett pályára a Ceglédi VSE. A mérkőzés előtt a házigazdák a még kiesést jelentő 18. helyen álltak a bajnoki tabellán, három pont hátrányban a hat forduló óta veretlen Ceglédhez...
A Ceglédi VSE legyőzte a Vasast
A labdarúgó NB II. 11. fordulójában a Vasast fogadta a Ceglédi VSE a Malomtó szélen, akik ellen bravúros, de megérdemelt győzelmet szerzett a ceglédi csapat.
CEGLÉDI VSE–VASAS 2–0 (0–0)
Cegléd, 600 néző. Vezette: Karakó Ferenc (Szilágyi Norbert, Punyi Gyula)
CEGLÉD: Tóth Z. – Oláh M., Albert I.,...
CVSE labdarúgás utánpótlás eredmények
A Ceglédi VSE U-19 korosztályú csapata a téli felkészülési programja keretében Dabason vett részt egy teremtornán, ahol a második helyet szerezték meg. A résztvevő csapatok edzői a torna legjobb játékosának csapatkapitányunkat, G. Bíró Gergőt választották.
Csoport mérkőzések:
Ceglédi VSE - Csepel...
CVSE U19 és U17 labdarúgó győzelmek
U-19 BKV Előre – Ceglédi VSE 2-4
Gólszerzők: Szekeres (3), Czeróczki Jók: Szekeres (a mezőny legjobbja), Juhász, Kovács, Jakab
Kecskeméti József edző: Borzasztó minőségű, labdarúgásra teljesen alkalmatlan pályán játszottunk. Ennek ellenére magabiztos és egyben teljesen megérdemelt győzelmet arattak a CEGLÉDI fiatalok....
Győzelemmel zárta a felkészülési sorozatot a CVSE
A Ceglédi VSE felnőtt labdarúgó csapat lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a jövő heti bajnoki rajt előtt. A ceglédi csapat ismét „rossz vendégnek” bizonyult, ezúttal az NB III Közép csoport tavalyi 5. helyezettjét, a SZEOL-t győzték le.
A nagy meleg és...
Hatpontos meccset nyert a CVSE
A labdarúgó NB II. 16. fordulóját rendezték vasárnap. A Ceglédi VSE az idén remekül szerepel, így nem azt kell számolgatni, hogy hogyan kerülhetjük el a kiesést, hanem azt, hogyan győzzük le hazai pályán az élmezőnyhöz tartozó Nyíregyházát és foglaljuk...
A Szolnokot is legyőzte a CVSE a Ligakupában
A labdarúgó Ligakupa A-csoportjában kedden a Ceglédi VSE Füle Ákos góljával már a 3. percben előnybe került a Szolnokkal szemben, majd bő félórát követően Nagy István góljával egyenlítettek a vendégek. A szünet előtt azonban már újra a Cegléd vezetett Nagy Viktornak köszönhetően, és...
Veretlen CVSE utánpótlás hétvége
U-19 Ceglédi VSE – ESMTK 2-1
Ceglédi gólszerző: Hazafi Ákos (2) Jó: Az egész hazai csapat
Kecskeméti József edző: Mindig jó érzés nyerni, de amikor a harmadik helyről a másodikra lépsz a győztes meccs után, na, az tényleg jó érzés....
CVSE U10 sikerek
A Ceglédi VSE U10 korosztálya két tornán is szerepelt az elmúlt hétvégén. Először Vecsésen elhódították az első helyet, majd az Abonyban megrendezett Bozsik Tornán is remekül szerepeltek. Kecskeméti József edző tudósítása:
Jól kezdték a ceglédi gyerekek az évet. Vecsésen szemre...
Döntött az MLSZ – CVSE NB III
A Ceglédi VSE labdarúgó csapata a hivatalos versenykiírás szerint kiesett az NB II-ből, mégis reményt keltő hírek láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy talán mégsem az NB III-ban kell folytatnia a következő szezonban a ceglédi csapatnak. Ványi Zsolt ügyvezetőtől kértünk...
Ceglédi VSE U7 hétvégi mérkőzései
Nehéz hétvégén vannak túl a Ceglédi VSE legkisebb focistái. Az U-7-es (2007-ben születettek) labdarúgók szombaton Abonyban léptek pályára a KID Kupán. Szokatlan volt számukra az új játékrendszer (4.4 ellen), ami meg is látszott az eredményen:
Békéscsabai UFC – Ceglédi VSE...
Kaposváron is lehet keresnivalója a CVSE-nek
A labdarúgó NB II. 14 fordulójában 15-én szombaton 16:00 órakor Kaposváron vendégszerepel a Ceglédi VSE. A házigazdák a 11.helyen állnak a bajnoki tabellán 15 ponttal, míg a CVSE a 13. 13 ponttal. Nagyon szoros a mezőny, hiszen a 8....
Kupagyőztes focista gyerekek
A Ceglédi VSE korosztályos csapata az elmúlt hétvégén Nagykátán vett részt egy U-13 (2002) korosztálynak kiírt tornán. Csapatunkat 4fő 2002-es és 4 fő 2003-as születésű játékos alkotta, akik remek teljesítményt produkálva nyolc csapatból az első helyet szerezték meg. Eredmények:
Csoport mérkőzések:...
Labdarúgó utánpótlás eredmények
U-19
ESMTK – Ceglédi VSE 5-0
Jók: G.Bíró, Czeróczki
Kecskeméti József edző: Nyilatkozhatok én bármit, magyarázkodásnak tűnik. Aki ott volt látta, bár van olyan, aki csak nézte, de nem látta. Viszont közhelyeket pufogtatnék, végy egy jó kapust, a kimaradt helyzeteket góllal...
XII. Elekes József Labdarúgó Emléktorna
A Ceglédi VSE Labdarúgó Szakosztálya a 2017-es év nyitányaként február 04.-05.-én négy korcsoportban, 24 csapat részvételével rendezi meg a XII. Elekes József Labdarúgó Emléktornát. A rendezvényen a hazai korcsoportos csapatok mellet 11 Egyesület labdarúgói...
CVSE labdarúgó utánpótlás eredmények
U-21 Ceglédi VSE – Budafok 7-0
Gólszerzők: Laczkó (4), Viniczai, Szekeres, Kisgyörgy ...
Egy kazincbarcikai írta a bajnokságról és Ceglédről
A Nemzeti Sport blogzónája teret ad az írásaikat feltöltő szurkolóknak. Az alábbiakban a kazincbarcikai Rikki1 véleményét adjuk közre a bajnokságról és Ceglédről :
Annyit beszéltünk már saját csapatunkról, azt hiszem, azt is érdemes megnézni, hogy hogy is teljesítettek ellenfeleink az...
Pontot rabolt a CVSE Szolnokról
A labdarúgó NB II. első fordulójában Szolnokon lépett pályára a Ceglédi VSE, ahol 1-0-ról tudott egyenlíteni és begyűjtötte az egyik pontot.
Szolnoki MÁV FC - Ceglédi VSE 1 - 1 ( 0 - 0 ) Gólszerzők: Racskó, 54., ill. Koós...
Búcsú a Liga Kupától
A labdarúgó Liga Kupa csoportkör 6. és egyben záró fordulójában Felcsúton játszott a Ceglédi VSE. Az NB I.-es Puskás Akadémia otthonában vereséget szenvedett a ceglédi csapat, mégis egy napig még bizakodhattak a szurkolók a tovább jutásban. Ha a Budapest...
CVSE labdarúgó utánpótlás eredmények
U-19 Monor SE – Ceglédi VSE 1-2
Gólszerzők : Balog (büntetőből), Simon Jók: Jakab, Simon, Czeróczki, Szekeres
Kecskeméti József edző: Idegenbeli rangadót nyert a CSAPAT, kitűnő játékvezetés mellett, egy kicsit Fortuna kezét is fogva. Egy lecsorgó labdából vezetést szereztek a hazaiak, mert...
„Nincs mellébeszélés, ezt a meccset meg kell nyerni”
A labdarúgó NB II. 20. fordulójában a Békéscsaba látogat a Malomtószélre. A CVSE idei első hazai bajnoki mérkőzéséről a március 22-én szombaton 15:00 órakor kezdődő találkozó esélyeiről Kiss László Szakmai Igazgató nyilatkozott :
- Nem mindennapi sorsolásunk van, ugyanis öt...