18.5 C
Cegléd
2024. május 12, vasárnap

Küzdősportok

Birkózó utánpótlás eredmények

Szombaton Esztergomban rendezték a Kék Duna Kupa nemzetközi kötöttfogású serdülő versenyt 6 ország 181 versenyzőjének részvételével. A Ceglédi VSE TS Integral 8 fővel képviseltette magát. A ceglédiek végül két érmet és egy ötödik helyet szereztek. A két érmet a...

Remek birkozó utánpótlás eredmények

Október utolsó vasárnapján került megrendezésre a Skultéty Sándor meghívásos nemzetközi szabadfogású birkózó verseny Abonyban, amelyen a Ceglédi VSE TS Integral versenyzői húsz fővel vettek részt. A ceglédiek 17 éremmel és a csapatverseny harmadik helyével térhettek haza. Eredmények: gyermek 24 kg  2.  Sági...

Méltó helyére kerül a sport történelmi ereklye

Profi ökölvívó pályafutásom ezzel véget is ér ! Egyszer szálltam ringbe egy profi box gálán, ahonnan nyertesként távozhattam, így száz százalékos mutatóval akaszthatom szögre a kesztyűmet. De hogy komolyra fordítsam a szót, éppen hogy nem a saját szögemre akasztom...

Judo utánpótlás sikerek

Nagykőrösön rendezték az első CROWN Kupát, ahol óriási mezőny 470 judoka lépett tatamira, köztük a KÖZGÉP-CVSE judosai, mintegy 30 fővel. Közülük, több mint húszan érmes helyezést szereztek, s a ceglédi fiatalok az összetett pontversenyben a harmadik helyen végeztek. Eredmények: Diák „D”...

Szellő K.O. és lánykérés

Szellő Imre kiütéssel győzött szombaton, a Felix Promotion ceglédi profi ökölvívógáláján, amelyen Szellő győzelme után a szorítóban kérte meg kedvese kezét. A cirkálósúlyú ceglédi bokszolónak  ez volt a 13. profi mérkőzése és nyolcadik kiütéses sikerével megőrizte veretlenségét. Szellő az első menettől...

Lőrincz Tamás – szégyen lenne…

"Azt gondolom, a világ legnagyobb szégyene lenne, ha ezt az ősi sportágat levennék az olimpia műsoráról. Nem látok bele pontosan, hogyan zajlanak az egyeztetések, de a magam részéről elképzelhetetlennek tartom, hogy épp ez a sportág ne legyen ott az olimpián." ...

Tamasi és Árvai Judo Diákolimpiai Bajnok!

  Az idei év első országos Diákolimpiai döntőjét a serdülő „A” korosztályban rendezték. A BHSE termében tartott rangos viadalon a betegségek által megtizedelt ceglédi judosok is indultak. A mondás szerint: „Megfogyva bár, de törve nem” kiválóan szerepelt a 4 fős...

Birkózó Magyar Bajnokság Cegléden

Április 28-án Cegléden kerül megrendezésre a felnőtt kötöttfogású Magyar Bajnokság, mely Gál József emlékverseny is egyben. A részletekről Pap Ferencet a CVSE-TS Integrál birkózó szakosztály edzőjét kérdeztük.  Hány ceglédi versenyzőnek szoríthatnak a várhatóan nagy létszámban kilátogató  szurkolók ? - A három...

Birkózó eredmények

A múlt hétvégi kadet kötöttfogású országos bajnokság után a hétvégén vasárnap rendezték a kadet szabadfogású és női országos bajnokságot Soroksáron a Csepel szervezésében. A bajnokságon a fiúknál 147 a lányoknál 63 fő lépett szőnyegre a bajnoki címekért. A Ceglédi...

Fényes birkózó utánpótlás érmesek

A diák I-es korosztály kötöttfogású diákolimpiai bajnokságával vette kezdetét Tatabányán a birkózók hosszú hétvégéje. A háromnapos versenysorozat első napján pénteken több, mint 160 birkózópalánta mérte össze tudását. A Ceglédi VSE 8 fővel vett részt a megmérettetésen. A...

Szellő ismét ringbe száll

Április 17-én, a Kalászi Sportcsarnokban kerül megrendezésre a Ferobox Event következő élő televíziós bokszgálája, mely eseményen ismét kötelek közé lép a cirkálósúlyú magyar bajnok, Szellő Imre. A 31 esztendős ökölvívó, az év eleji tervnek megfelelően ebben a szezonban igen aktív...

Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett Bukarestben

European Open Bukarest A verseny első napján  Ungvári Miki ezüstérmet szerzett. Sorrendben Lett, Moldáv, Cseh és Olasz riválisát is ipponnal verte. A döntőben is ő indított, az ellenfele már a földön fekve kontrázta, szerintünk Miki akciója volt, de a bírók...

Ohát Zalán U23 EB ötödik

Az izraeli Tel Aviv-ban rendezték az idei U23-as E.B.-ot. A CVSE judo szakosztályát Ohát Zalán képviselte a 100kg-ban. Zalán gyakorlatilag többet voltsérült, mint egészséges. Hat hete a Zágráb-i Grand Prix elődöntőjében kiugrott a válla. Azóta sem tudott teljes értékű...

A legsikeresebb évet zárták a ceglédi birkózók

A Ceglédi VSE TS Integral Birkózó Szakosztálya fennállásának legsikeresebb évét zárta 2014-ben. A Magyar Birkózó Szövetség minden évben rangsorolja a szakosztályokat a nemzetközi világversenyeken, magyar bajnokságokon, diákolimpiákon és csapatbajnokságokon elért eredmények alapján. Ebbe az összesítésbe beleszámít a kötöttfogás és...

Medgyes Tibor országos bajnok

2015. október 17-én a Pénzügyőr SE rendezte a 2015. évi kadet szabadfogású országos bajnokságot Csepelen. A tizenegy bajnoki címért száztízen léptek szőnyegre. A Ceglédi VSE TS Integral hét fővel képviseltette magát, mivel betegség miatt négyen is hiányoztak az egy...

Junior birkózó arany, ezüst és bronz Orosházáról

A múlt hétvégi kadet országos bajnokság után ezúttal a juniorok mérték össze a tudásukat a szombati Orosházán megrendezett bajnokságon. A szigorú járványügyi intézkedések mellett megrendezett versenyen a Ceglédi VSE versenyzői mind a három szakágban képviseltette magát összesen négy...

Birkózó eredmények

A hétvégén a Ceglédi VSE TS Integral birkózói több helyszínen is szőnyegre léptek a bajnoki helyezésekért. Szombaton a diák I. és diák II-es korosztály Mezőfalván a szabadfogású Közép-Magyarország diákolimpia területi bajnokságán küzdöttek a területi bajnoki címekért és az országos...

Szépen csillogó judo érmek

A junior korosztályban is megrendezésre került az idei judo országos bajnokság. A ceglédi színeket fiatal csapat képviselte, mindössze egyetlen „igazi” junior versenyzővel indult a gárda harcba a helyezésekért. A legnagyobb dicséret Kerekes Grétát illeti, aki első éves ifiként a...

Birkózó diákolimpia eredmények

A hétvégén a ceglédi birkózók újabb szép sikereket értek el. Pénteken és szombaton rendezték a szabadfogású diákolimpia országos döntőjét Tatabányán. Pénteken a diák I-es, szombaton a serdülő korosztály küzdött a bajnoki címekért. Diák I-be 221, serdülőbe 147 fő mérlegelt...

Szellő újabb győzelme

A Felix Promotion szombat este Szentesen rendezte évadnyitó televíziós bokszgáláját, ahol a vállalkozás sztárjai kivétel nélkül erős külföldi riválisokkal néztek farkasszemet. Cirkálósúlyban a kategória legjobb magyarja, Szellő Imre (8 győzelem, 0 vereség) a korábban sok nagy klasszis ellen kötelek közé lépett...

Ungvári Miklós Eb bronzot szerzett Montpellierben

Ungvári Miklós é bronzérmet nyert a montpellier-i cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján. A Judogi Magazin beszámolója : Most már kétség sem férhet hozzá, hogy Ungvári Miklós elhagyva a 66 kg-os súlycsoportot – amelyben a világversenyeken tíz érmet gyűjtött, legutóbb Londonban olimpiai ezüstöt –...

Ceglédi sportolók megyeházi elismerése

"Élsportolóink a sport népszerűsítésének, a mozgáskultúra elterjesztésének és a sport megszerettetésének nagykövetei" - e szavakkal köszöntötte Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős államtitkára az ünnepség résztvevőit. "Az idei sportsikerek láttán egy nemzet emelhette fel fejét, s...

Három judo érem a serdülő OB-ról

A CVSE-KÖZGÉP judosai Győrszentivánon léptek tatamira a Serdülő Országos Bajnokságon. A versenyzők zöme, még csak diákkorú volt, így a hatalmas mezőnyben – 250 induló volt – a három érem és a három pontszerző hely jónak mondható. Ezzel a versennyel...

Birkózó Centrum verseny volt Nyársapáton

A Ceglédi VSE TS Integral Birkózó Szakosztálya szombaton Centrum versenyt rendezett Nyársapáton, 8 szakosztály 126 versenyzőjének részvételével. A ceglédiek közül 52 állhattak fel a dobogóra. Ceglédi eredmények: gyermek II. 21 kg  2.  Manczák Rajmand 24 kg  1.  Szabó Roland, 2.  Budai Ferenc gyermek I. 24 kg...

Judo Diákolimpiai Bajnokok

A gyermeknapot megelőző szombaton Cegléden töltötték meg a Gál József Sportcsarnokot a diák korcsoportos judós palánták. A megtöltötték nem csak jól hangzó kijelentés ebben az esetben, hiszen 600 ifjú judoka lépett tatamira a kánikulai napon. A mérkőzések reggeltől késő...

Birkózó eredmények

Múlt héten rendezték a felnőtt Európa-bajnokságot Bukarestben. A Ceglédi VSE versenyzője Nagy Péter az első felnőtt világversenyén lépett szőnyegre a kötöttfogás 82 súlykategóriájában szombaton. A sorsolás nem kedvezett neki, ugyanis Péter a nyolcaddöntőben a 2011. évi Európa-bajnok,...

Az idén már 22 bajnoki érmet szereztek a judosok

A hétvégén két országos bajnokságon vettek részt a CVSE-KÖZGÉP judosai. A diák „C” korosztály országos bajnokságának UTE Megyeri út csarnoka adott otthont, ahol három ceglédi judoka képviselte színeinket. A legjobban az előzetes várakozásoknak megfelelően Ürögdi Dominik szerepelt, aki négy...

Ürögdi Dominik judo diákolimpiai bajnok

A serdülő B korosztály sportolói már január utolsó hétvégéjén elkezdték az idei versenyévadot. Zalaegerszegen 7 Közgép-CVSE judoka szállt harcba az érmekért és helyezésekért. A legjobban Ürögdi Dominik szerepelt, aki ezen a napon nem talált legyőzőre. Eredmények: 36 kg     II. Pomázi...

Birkózó utánpótlás eredmények

Pénteken népes diákolimpiai országos döntőnek volt a házigazdája a Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok, ugyanis szám szerint 174 serdülőkorú versenyző vett részt a korosztály szabadfogású viadalán. A Ceglédi VSE 4 fővel, képviseltette magát a bajnokságon, ahol a ceglédiek egy-egy...

Vég Zsombor ifjúsági olimpia bronzérmes

A Buenos Aires-ben zajló ifjúsági olimpia judo tornájának harmadik versenynapján megszületett a második magyar érem. Özbas Szofi aranya után újabb ceglédi állhatott a dobogóra.  Vég Zsombor a 100 kilogrammosok között bronzérmet szerzett. A judoinfo.hu tudósítása: A Ceglédi VSE jövő kedden...