A férfi kézilabda NB I második fordulójában pénteken este a Mezőkövesdet fogadta a Ceglédi KK SE. Az első húsz percben fej-fej mellett haladtak a csapatok, de érezni lehetett a Cegléd játékán ,hogy akadozik a gépezet. Nem védekeztünk jól, összesen egy védése volt két kapusunknak és 17 gólt kaptunk az első félidőben. A második játékrészben sem ment igazán, aztán 20-26-os állásnál, tíz perccel a vége előtt kettős előnyből új lendületet kapott a csapat. Negyedszer! cseréltünk a kapuban és Pallag második beállásával elkezdett védeni. 5-0 négy perc alatt, majd az utolsó percekben a csodás szurkolótábor győzelembe hajszolta a Ceglédet.

CEGLÉDI KK SE  – MEZŐKÖVESDI KC        29-28  (13–17)

CEGLÉD: Pallag – LÁSZLAI 5, BÍRÓ 5, Borsos, Szabó 2, LEPSÉNYI 1, Gidai 3,  Csere: Bősz, Mojsilov (kapusok) Andjelic 3, Perisic, Grbovic 5/3, Megyeri 2, Tóth N., Hódi 3, Edző: Nagy Károly

MEZŐKÖVESD: Kovács J – Szepesi 3, Vukic 3, RADNIC 6, Grünfelder 1, Grigoriev 1, VASKÓ 5,  Csere: Holló (kapus), Trivkovic 1, Selviasiuk 2, Lókodi 2, Kiss R. 3/1, Nagy N. 1 Edző: Molnár Ferenc

Cegléd, 700 néző

Vezette: Andorka, Hucker

Az eredmény alakulása. 4.p.:2-3, 10.p.: 5-6, 18.p.: 9-10, 23.p.: 9-13, 27.p.: 10-16, 34.p.: 15-18, 41.p.: 19-24, 52.p.: 25-27, 57.p.: 28-28

Kiállítások:8, ill. 10 perc

Hétméteresek:4/3, ill. 1/1

MESTERMÉRLEG:

Nagy Károly: – Nem utólag mondom, már az elején is megtettem ,nem tudtunk felkészülni erre a mérkőzésre, főleg védekezésben, későn kaptuk a videókat, csúsztunk egy napot, sérültjeink voltak, Perisicet injekciózták. Óriási csata volt, szívvel, lélekkel küzdöttünk, rengeteget forgattuk a csapatot és a végén a ceglédi szív diadalmaskodott.

Molnár Ferenc :- Jól ment a mérkőzés, a játékosaim ötven percig végrehajtották azokat az utasításokat, amiket kértem, majd a végjátékban olyan bagatell hibákat követtünk el, amiket az ellenfél megbosszult. Érthetetlen számomra, hogy az Eger és a Cegléd mérkőzés is a kezünkben volt, mégis veszítettünk. Olyan hibákat vétettünk ,amiket ilyen szintű játékosoknak nem szabad elkövetni.

Lepsényi Sándor a Cegléd játékosa: Egy nagyon jó, tudatos kézilabdát játszó csapatot sikerült legyőznünk. Ötven percig nem találtuk a játék ritmusát, de az utolsó tíz perc az álomba illő volt. Szenzációs volt a közönségünk, védekezésben fel tudtunk keményedni és úgy érzem, erőnlétben föléjük nőttünk. A szív diadala volt!

Szepesi István a Mezőkövesd játékosa: A második félidő 20. percében még hat góllal vezettünk. Ilyen előnyből, végig uralva a mérkőzést nem lehet kikapni! Mi megtettünk. Ha a következő fordulóban nem verjük meg a Balmazújvárost, akkor nagyon nagy problémáink lesznek.

-pézsé-

ckk-se-mkovesd

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .