A hétvégén a Ceglédi VSE vízilabda szakosztály csapatainak többsége megkezdte a tavaszi szezont. A szombati napon először a Budapest 2007 gyermek bajnokságban szereplő csapatunk ugrott a medencébe az A-HÍD OSC ÚJBUDA vendégeként a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, majd azt követően férfi OB1/B-s csapatunk ugrott a vízbe ugyan itt a Neptun SC ellen.

A Budapest 2007 gyermek csapatunkat a felkészülési időben több betegség is sújtotta a találkozó előtt, ahol az eredmény már nem befolyásolta az alapszakaszban elért helyezeseket. A találkozón a csapat végrehajtotta a megbeszélteket, úgy támadásban, mint védekezésben. Sikerült ügyes, szép megoldásokkal megmutatni, hogy összességében mennyit fejlődött a játékunk. Csapatunk az alapszakaszt követően 5. helyezést érte el, ami a rájátszásban a felsőházat jelenti.

A-HÍD OSC ÚJBUDA – Ceglédi VSE     15:12

Gólszerzők: Borsos Blanka 6, Csernus Flóra 2, Hornyák Csaba 2, Szendrei Attila, Lugosi Ádám

A szombati nap folytatásaként az esti órákban felnőtt férfi csapatunk folytatta a bajnokságot a téli szünetet követően a   Neptun SC ellen.

A csapatnak a rutinos ellenféllel szemben 8-8 ig volt lehetőség hogy esteleg pontot szerezzen, de sajnos gyenge játék miatt ez végül nem teljesült és vereséget szenvedettünk.

Neptun SC – Ceglédi VSE 15:10

Gólszerzők: Vincze Norbert 3, Simon Balázs 2, Simon Gábor 2, Fazekas Gergő, Pataki Gergely

A vasárnapi napon országos fiú utánpótlás csapataink is folytatták a bajnokságot Leányfalun a Dunakanyar Waterpolo korosztályos csapatai ellen.

Az első mérkőzést gyermek csapatunk játszotta. A találkozó nagyon szünet utáni első mérkőzés volt, hisz minden taktikai elem és megbeszélt, begyakorolt taktika akadozva működött valamint rengeteg hibával játszottunk, 100% ziccerek maradtak ki, de így is magabiztosan tudtunk nyerni.

Dunakanyar Waterpolo – Ceglédi VSE  10:17

Gólszerzők: Szabó Róbert 5, Kecskeméti Koppány 3, Soós Titusz 3, Csernus Flóra 2, Fábián Olivér 2, Csáthy Dániel, Hajdú Kornél  

A gyermek mérkőzést követően serdülő csapatunk ugrott a medencében, ahol jó iramú küzdelmes mérkőzésen maradt alul a listavezetővel szemben a csapat. Jó egyéni teljesítményeket mellett technikai hibák is jellemezték a játékot, de összességében dicséret illeti a csapatot.

Dunakanyar Waterpolo – Ceglédi VSE  11:9

Gólszerzők: Fekete Ákos 4, Kecskeméti Koppány, Szabó Róbert, Hajdú Kornél, Kiss Máté, Medveczki Gábor

A napot ifjúsági csapatunk zárta. A mérkőzést Milus Dávid 9, Tószegi Zoltán 8 góljával magabiztosan győzelmet könyvelhetett el. A győzelem a lelkes, fegyelmezett játéknak volt köszönhető.

Dunakanyar Waterpolo – Ceglédi VSE  11:21

Gólszerzők: Milus Dávid 9, Tószegi Zoltán 8, Forgó Martin, Fekete Ákos, Tarbály Zoltán, Kiss Máté

A hétvégén hazai környezetben szombaton (02.08) 11 órai kezdéssel fogadja felnőtt férfi OB1/B csapatunk az ASI DSE csapatát illetve vasárnapon (02.09) 10 órai kezdéssel gyermek, serdülő, ifjúsági országos csapatunk ugrik a medencébe a Csongrád korosztályos csapatai ellen, majd azt követően országos gyermek, serdülő leány csapataink fogadják a Kecskemétet.  

-Zám Attila-

Related Images:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .