Kicsit küzdöttünk, jól elfáradtunk, nyertünk…
A Ceglédi KKSE lejátszotta idei 4. edzőmérkőzését. Hazai pályán fogadta az NBI/B osztályban játszó Törökszentmiklós csapatát. A mérkőzés után Kökény István vezetőedzőt kérdeztük.
Megcsinálta azt a csapat, amit a mai edzőmeccsre elterveztél?
- A tegnapi mérkőzés után nem kértem mást a...
A Tatabánya jött és győzött
A férfi kézilabda NB I vasárnapi játéknapján a Ceglédi KK SE a Tatabánya csapatát fogadta a Gál József Sportcsarnokban. A vendégek nagyobb sebességben kézilabdáztak, mint a Cegléd, akik ezúttal több hibával játszottak. Bősz 50 százalék felett védett a második...
Benne van a meglepetés a Ceglédi KK SE-ben
A férfi kézilabda NB I. 8. fordulójában pénteken 18:00 órakor Tatabányán lép pályára a Ceglédi KK SE. A mérkőzés esélyeiről Kökény István vezetőedző nyilatkozott:
- Hasonlót tudnék nyilatkozni, mint a gyöngyösi mérkőzés előtt, bár a 11 gólos vereség nem azt...
Szétestek a Cápák
A múlt heti hazai vereség után Székesfehérváron az Alba otthonában lépett pályára a Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata. A Ceglédnek sajnos már nincs esélye az érem szerzésre, ennek ellenére túlzottan motiválatlan játékkal rukkoltak elő az eddig ...
CKK SE győzelem a trópusi mérkőzésen
A Ceglédi KK SE felnőtt kézilabda csapata 4-én pénteken hazai pályán játszotta harmadik felkészülési mérkőzését. A hőségnek és a magas páratartalomnak köszönhetően szinte trópusi körülmények között fogadták az Orosházi FKSE-Linamart a Gál József Sportcsarnokban. Remekül védekezett a ceglédi gárda,...
Cegléden a Pick Szeged
Január 21-én kedden Cegléden lép pályára a Pick Szeged. A felkészülési mérkőzésre a válogatott játékosai nélkül érkező vendégeket 16:00 órai kezdéssel fogadja a Ceglédi KK SE a Gál József Sportcsarnokban.
Itthon is nyertek a Cápák
A Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata szerdán este hazai pályán, felkészülési mérkőzésen fogadta a Lajosmizsét. A Cápák végig vezetve, magabiztos játékkal győzték le NB II-es ellenfelüket. Jakab László edző értékelése:
- Hasznos edzőmeccs volt, elérte a célját, mindenkit tudtam játszani....
Kettős Cápa győzelem az NB II-ben
A női kézilabda NB II. hétvégi fordulójában vasárnap a Dunavarsány csapatát fogadták a Ceglédi Kék Cápák. A felnőtt és a junior Cápák is remek játékkal feledtették múlt heti fiaskóikat és magabiztos győzelmeket arattak. Jakab László edző értékelése:
- Gratulálok...
Győzelem az Inárcs-Örkény ellen
Vasárnap három korosztály bajnoki mérkőzését játszotta Abonyban a Ceglédi Kék Cápák SE. A felnőttek remekül kezdtek. 6-1-es hazai vezetés után kevesen gondolták, hogy esélye lesz a vendég Inárncs-Örkénynek a fordításra, de mégis meg tudták tenni és már...
Cápa ifi győzelem, felnőtt vereség Vecsésen
A Ceglédi Kék Cápák ifi és felnőtt csapata két előrehozott bajnoki mérkőzést játszott szombaton Vecsésen. A felnőttek összecsapását mindkét csapat hullámzó teljesítménye jellemezte. Az első félidőben a házigazdák öt gólos ceglédi előnyből tudtak felzárkózni az utolsó percekben,...
Ifi henger, felnőtt vereség
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapata is megkezdte a 2020-2021 évi NB II bajnokság mérkőzés sorozatát. Vasárnap mindkét korosztály Örkényben lépett pályára az Inárcs-Örkény vendégeként. A mérkőzésnapon az ifik brillíroztak és 42...
Hajszál híján bravúr
Megint megcibálta a tigrisek bajszát a Ceglédi KK SE, de végül egy góllal alul maradt az Abonyban megrendezett bajnoki mérkőzésen. A Nemzeti Sport tudósítása:
Ceglédi KKSE–Grundfos Tatabánya KC 23–24 (14–14)
Cegléd, 60 néző. V.: Andorka,...
Pénteken jön a Pler
Március 6-án pénteken itthon játssza első hazai rájátszás mérkőzését a Ceglédi KK SE. A Gál József Sportcsarnokban 18:00 órakor kezdődő Pler elleni találkozó rangadó a javából, hiszen mindkét együttes azonos pontszámmal áll a bajnoki tabellán. A vendégek az elmúlt...
Ismét pályára lépnek a Cápa gyerekek
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Tisza Takarék Utánpótlás Kupa. A kézilabda tornának ezúttal is a Városi Sportcsarnok ad otthont. 09.15.-én vasárnap a házigazda Ceglédi Kék Cápák mellett Albertirsa és Abony gyerek csapatai lépnek pályára. A Cápa lányok az alábbi...
U9 és U14 Cápa mérkőzések
A hétvégén az U9 és az U14 korosztályok bajnoki
mérkőzéseivel lezárult a Ceglédi Kék Cápák 2018-2019-es szezonja. Az U14
vasárnap a váci sportcsarnokban megrendezett fordulóban két szoros mérkőzésen
egy pontot tudott szerezni, míg az U9 Dunaharasztiban lépett pályára két találkozón,
de...
Megharcoltunk a Szegeddel
A K&H Férfi Kézilabda Liga egyetlen hétközi mérkőzésén kedden a Mol-Pick Szegedet fogadta a Ceglédi KK SE. A Gál József Sportcsarnokban megrendezett találkozót az M4 élőben közvetítette, ennek ellenére zsúfolásig teltek a lelátók. A sérülések miatt Andelic, Bősz és...
Ismét Tökölre utaznak a Cápák
A női kézilabda NB II. hétvégi fordulójában szombaton 14:00 órakor Tökölön lépnek pályára a Ceglédi Kék Cápák. Néhány hete már játszott ott bajnoki mérkőzést a Cápa csapat, akkor egy gólos vereséget szenvedtek a Szigetszentmiklóstól. A mostani házigazda Tököl hasonlóan...
VI. Tisza Takarék Kupa eredmények
Az elmúlt hétvégén hatodik alkalommal került megrendezésre a Tisza Takarék Női Kézilabda Utánpótlás Kupa. Ezúttal az U 9 és U 11 korcsoportok versengtek a díjakért a Gál József Sportcsarnokban.
Eredmények U 11 :
Ceglédi Kék Cápák "B" - Tápiószentmárton 10 -...
Nehéz mérkőzés előtt a Ceglédi KK SE
A férfi kézilabda NB I. 20. fordulójában pénteken 18:00 órakor ismét idegenben lép pályára a Ceglédi KK SE. Ezúttal Vácra utazik a csapat. A mérkőzésről Kökény István vezetőedző nyilatkozott :
- Remélhetőleg a sérültjeink is pályára tudnak majd lépni Vácon...
Serdülő és U9 Cápák mérkőzései
A Ceglédi Kék Cápák serdülő csapata szerdán az éllovas Dabast fogadta a Gál József Sportcsarnokban. Dávid Sándor edző:
- A játékosaink legtöbbje túlságosan is tisztelte a több egyesületből összevásárolt Dabast. A saját nevelésű játékosokból álló csapatunk nagyon visszafogottan játszott, sok...
Remek időszak négy Cápa korosztályban is, U8 és U10-be gyerekeket várnak
Négy korosztályban is jól szerepelnek a Ceglédi Kék Cápák csapatai, akik az elmúlt hetekben remek eredményeket értek el.
Az NB II.-ben versenyző felnőttek Jakab László irányításával hazai pályán is legyőzték a tabella első Szigetszentmiklóst, melynek eredményeként a dobogó mindegyik foka nyitva...
Micsoda Cápa győzelmek !
A női kézilabda NB II. 5. fordulójában a Gyömrő csapatát látták vendégül a Ceglédi Kék Cápák. A hazai junior és a felnőtt csapat is nagyon értékes győzelmet szerzett és megtartották jelenlegi dobogós helyüket a bajnoki tabellán. Óriási küzdelem, fantasztikus...
Már nem a kiesés ellen küzd a Ceglédi KK SE
Azzal, hogy az elmúlt héten nyerni tudott a Ceglédi KK SE a Pécs otthonában nem csak bravúrt hajtott végre, hanem hat pontra került a jelenleg kieső helyen álló csapat elé. Borsos Gergő szakosztályvezetőt kerestük fel, aki a szezon előtt...
Újabb rangadót nyertek a Cápák
Óriási csata dúl a női kézilabda NB II dobogós helyeiért. Öt csapat küzd az ezüst és a broznérmekért, akik között csupán 1-2 pont jelenleg a különbség a bajnoki tabellán. A Ceglédi Kék Cápák...
A Veszprémet fogadja a Ceglédi KK SE kedden
A férfi kézilabda NB I egyetlen keddi mérkőzésén 6-án 18:00 órakor a Telekom Veszprémet fogadja a Ceglédi KK SE. Az itthoni bajnokságban még pontot sem veszítő, világ elitbe tartozó vendégek a mérkőzés esélyesei. Mit várhat el ilyenkor játékosaitól egy...
3 pont 3 Cápa mérkőzésről
A Ceglédi Kék Cápák felnőtt, ifi és serdülő csapata három különböző helyszínen lépett pályára az elmúlt hétvégén a női kézilabda NB II. korosztályos bajnokságaiban. A felnőttek Abonyban fogadták a fiatal és gyors Csepelt, akik ellen Szegedi Brigitta...
Nem sikerült meglepni a Füredet
A Ceglédi KK SE idei utolsó bajnoki mérkőzését Balatonfüreden játszotta ahol nem tudtak meglepetést szerezni a ceglédi fiúk. A Nemzeti Sport tudósítása:
BALATONFÜREDI KSE–CEGLÉDI KK SE 37–29 (20–13)
Balatonfüred, 500 néző. V: Kékes Cs., Kékes P.
BALATONFÜRED: Fazekas – Gábori 1, Petrovszki...
Négy gólra a döntőtől
A Ceglédi Kék Cápák felnőtt csapata 18-án vasárnap hazai pályán játssza bajnoki elődöntő visszavágó mérkőzését a Csömör ellen. A két mérkőzésből álló párharc első találkozóján idegenben három góllal kikapott a Cápa csapat, így legalább négy góllal kell nyerniük a...
Cápa serdülő, ifi győzelem, felnőtt vereség
Az elmúlt hétvégén a Ceglédi Kék Cápák három korosztálya kezdte meg a 2022-2023 évi bajnoki sorozatát. A felnőttek az RKSK otthonában vereséget szenvedtek, az ifisták a Dunavarsány ellen, a serdülők pedig az RKSK ellen idegenben nyerni tudtak.
Újra Ceglédre jön a Tatabánya
A férfi kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában 9-én vasárnap 17:00 órakor a Tatabányát fogadja a Ceglédi KK SE. Néhány napja bajnoki mérkőzésen a Gál József Sportcsarnokban sokáig sikerült "tapadni" a Tigrisekre, hogy ez megismétlődhet-e a kupa meccsen is, arról...