A múlt héten két bajnoki meccsel, idegenben kezdte meg a tavaszi szezont a Ceglédi VSE felnőtt vízilabda csapata. Szerdán Leányfalun, szombaton pedig Székesfehérváron ugrottak medencébe a ceglédi fiúk. Zám Attila tudósítása:
-A múlt héten felnőtt csapatunk számára is megkezdődött a pontvadászat. A szerdai napon Leányfalura látogattunk a Dunakanyar Waterpolo csapatához, ahol a tét a kieső hely elkerülése volt. A több mint két hónap mérkőzés szünet után az első mérkőzés mindig nehéz minden csapat számára, de a fiúk a kiegyenlített mérkőzésen az elejétől kezdve nagy szívvel és akarással játszottak érezve a rangadó fontosságát, de csak a harmadik negyedben bemutatott kiváló védekezésnek és kontra támadásoknak köszönhetően tudtak előnyt kialakítani, amit sikerült a végéig megőrizni. Így sikerrel kezdhettük a 2021-es Évet.
Dunakanyar Waterpolo – Ceglédi VSE 14:17
Gólszerzők: Simon Gábor 8, Lakatos Máté 3, Milus Dávid 2, Pataki Gergely 2, Hajek Zsombor, Juhász Máté
A szombati napon Székesfehérvárra utazott a csapat. A jó erőből álló hazai csapat ellen, kiváló lövőformát és jó védekezést bemutatva sikerült a győzelmet kicsikarni, így a tabellán két hellyel előre lépve megelőztük a vendéglátókat is.
Fehérvár VSE – Ceglédi VSE 14:16
Gólszerzők: Hajek Zsombor 4, Simon Gábor 3, Pataki Gergely 2, Simon Balázs 2, Bognár Bence, Lakatos Máté, Gyémánt Zsombor, Milus Dávid, Tapasztó László
Utánpótlás eredmények:
Budapest Serdülő bajnokság
Ceglédi VSE – OSC Újbuda I. 4:15
Rusorán Péter 2007 gyermek bajnokság
ASI-Vasas – Ceglédi VSE 14:9
Ceglédi VSE – OSC Újbuda II. 18:7
Königh György 2009 gyermek bajnokság
Ceglédi VSE – Tigra ZF-Eger 8:3
-pézsé-
